Öngyilkos diák: tanárokat vádol a polgármester

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét is felvetette Esztergom polgármestere tegnap amiatt, hogy a vonat alá feküdt az iskola egyik diákja. A gimnázium közalkalmazotti tanácsa visszautasította Meggyes Tamás állításait.

A 16 éves fiút múlt szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A polgármester szerdán a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: "ez 2-3 éves felelőtlen pedagógusi magatartás következménye, voltak olyan tanárok vagy tanár, aki a gyerekeket, köztük ezt a szerencsétlen fiút is belehajszolta egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye".

Hozzátette, árulkodó a fiú utolsó üzenete, miszerint nem akart szégyent hozni az iskolára. Az MTI úgy tudja, az önkormányzat megüzente a nevelőtestületnek, hogy egy héten át reggel nyolctól délután négy óráig minden tanár köteles a gimnáziumban tartózkodni, a vizsgálat miatt.

A 16 éves fiú szombaton dél körül osztálya termében meggyújtott egy újságot, majd azt a szemetesbe dobta, miközben a diákok többsége egy gyűlésen volt. A füstöt felfedező tanárok közölték vele, hogy addig nem mehet haza, amíg nem beszélt az igazgatóval. Jegyzőkönyvet vettek fel és telefonon tájékoztatták a diák édesanyját. A fiú nem beszélt az igazgatóval, hanem a táskáját hátrahagyva távozott az iskolából és a vonat elé vetette magát.

A gimnázium közalkalmazotti tanácsa az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította Meggyes Tamás nagy nyilvánosság előtt elhangzott állításait és leszögezte: azok megalapozatlan vádaskodások.

Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót; az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.

Az elmúlt hetekben a képviselők öt évre kinevezték a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította. A döntés ellen tiltakozva visszaadta városi kitüntetését a gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.