A legnagyobb, 7,6%-os zavart az Új-Mexikó állambeli Santa Fe környékén mérték. A kongresszus a télen már elhalasztotta az átállást; ekkor 6,5 millió háztartás volt még felkészületlen a tájékoztatási kampány dacára. Az amerikai-mexikói határ melletti sávban élőkért kezdettől fogva aggódtak, mégpedig attól tartva: a mindkét ország csatornáit néző, jórészt kétnyelvű lakosságot összezavarhatja, hogy a déli szomszéd viszont egyelőre marad az analógnál. (Mint ahogyan 2011 végéig az EU számos tagországa is. A sort Hollandia nyitotta meg, pillekönnyű átállással 2006 végén; a szinte teljes egészében kábeltelevíziózásra állt országban csak 74 ezer háztartást érintett az analóg földfelszíni szórás megszüntetése.)

A legtöbb, kábelen vagy műholdon tévéző amerikait a technológiaváltás egyáltalán nem érintette. Csaknem 20 millióra tették viszont a még mindig analóg földfelszíni jeleket vevő háztartások számát. Jelkonverterre is csak azok szorultak, akiknek tévékészüléke nem integrált, azaz digitális jelek vételére gyárilag nem alkalmas. A tévéállomásoknak a kongreszszus 1996-ban tette lehetővé, hogy párhuzamosan, az analóg földfelszíni műsorszórás mellett digitálisba fogjanak.

Bár az átállást a lehetőségek bővülésével "adják el" a fogyasztónak, az állam a maga számára egyszerűen felszabaduló frekvenciát és pénzt remélt. A 2005-ös, 1800 halálos áldozatot követelő Katrina hurrikán ráébresztette az illetékeseket: a rendőrségnek, a tűzoltóságnak, a polgári védelemnek frekvenciára van szüksége. Egymilliárd dollárt kaptak, hogy új berendezésekkel várják a váltást. Februárban csalódtak, hogy nem szabadultak fel a frekvenciák. A bevételi oldalt viszont a távközlési cégek 20 milliárd dollárral növelték a koncesszióvásárlásával, a kuponprogram pedig csak 1,34 milliárdot vitt el.