Az utazás Casablancában kezdődik, ahol megtudjuk, hogy reggelire bizony a frissen sült fánk a legfinomabb. Ezt az utcán sütik, így biztosak lehetünk benne, hogy még forró, amikor megkapjuk az árustól. A fánkok kísértetiesen hasonlítanak arra, amelyet Európában is fogyasztanak, kísérőnk azonban figyelmeztet: a látszat csal, a marokkói fánk ugyanis puhább, foszlósabb, és sajátosan afrikai. Nemcsak reggelit, hanem frissítőt is bármikor kaphatunk a casablancai utcán, szinte minden sarkon árulnak mentateát. A zöld teából és friss mentalevelekből készült édes és tejes ital különlegesen hatásos frissítő, amelyet a helyiek szívesen kortyolgatnak a legnagyobb melegben.

Bob azonban nemcsak az utcákat járja, hanem a helyi családokat is meglátogatja, hogy bepillantást nyerjen a mindennapi élet apró szokásaiba, szertartásaiba. Egy családnál azt is megnézhetjük, hogyan készül az a leves, amelyet a böjt idején esznek. A legfontosabb hozzávalók a paradicsom, a csicseriborsó és a lóbab, azonban még annyiféle friss zöldséget és fűszert tesznek bele, hogy azt itt felsorolni lehetetlen lenne.

Nemcsak a városiak, hanem a nomád afrikai családok életével is megismerkedhetünk. A film készítői elvisznek minket a sivatagba, ahol egy botokból és vászonból tákolt sátorban éli mindennapjait egy család. Az ebéd zöldségragu, ugyanis a kecske és a teve olyan fontos vagyontárgy errefelé, hogy húst nem esznek. Mint az élet minden apró mozzanatának, az étkezésnek és a főzésnek is idomulnia kell a nehéz természeti körülményekhez, amelyek ezzel az életmóddal járnak. A kenyér egy földbe vájt kemencében sül, amelynek tüzét különleges formája miatt a sosem nyugvó szél sem tudja elfújni, a feldarabolt zöldségek pedig egyből a főzőedénybe kerülnek - más tálnak ugyanis nincs hely.

A nomádok után a leggazdagabb marokkóiak életébe is bepillanthatunk. A világ egyik legnagyobb és legszebb szállodájának igazgatója látja vendégül kísérőnket. Megnézhetjük a keleties díszítésű lakosztályokat, és képzeletben fejest ugorhatunk a mozaikkal kirakott falú medencébe is. Kísérőnk, szakács lévén, természetesen megkóstolja a marokkói elit kedvenc ételeit, köztük a tojásfelfújttal borított csirkét. Marokkói kalandozásunk a tengerparton ér véget, ahol narrátorunk immár saját maga főz és látja vendégül barátait. Ez pedig kiváló alkalom arra, hogy meglessük, hogy egy londoni séf hogyan használja fel munkája során az Afrikában tanultakat. (K. A.)

A marokkói fánk sajátosan afrikai