Végéhez közeledik a modellgyilkosság nyomozása

A kilenc hónapja tartó nyomozás ellenére a rendőrségnek még nem sikerült tisztáznia, miért kellett meghalnia tavaly augusztusban a 21 éves Szabó Dézinek. Az internetes oldalán önmagát hoszteszként, modellként, táncosnőként hirdető Szabó Dézi holttestét augusztus 12-én, az M5-ös autópálya fővárosi kivezető szakasza melletti erdős területen taláta meg egy ott dolgozó prostituált. Kezdetben a rendőrség abból indult ki, hogy az áldozat is örömlány volt. Néhány nappal a holttest megtalálása után azonban kiderült, hogy ő egy - különösen az interneten - ismert és népszerű fotomodell.

Dézit utoljára a West Endnél látták, a bevásárlóközpont előtt beült egy Mercedesbe. A rendőrség a környéken működő térfigyelő kamerák felvételei, valamint az autón látható jellegzetességek alapján jutott el az egyik későbbi gyanúsítotthoz, B. Lászlóhoz (21), aki - ahogy a rendőrök fogalmaztak - "köthető volt" az adott autóhoz. Telefonhívás-listája alapján a nyomozók kiderítették, hogy Dézi utolsó telefonbeszélgetését legjobb barátnőjével, T. Adriennel (18) folytatta.

B. Lászlót és T. Adriennt egy nyíregyházi panzióban fogták el. Minden jel arra utalt, hogy huzamosabb ideig tartó bujkálásra készültek.

A rendőrség ma már biztos abban, hogy T. Adrienn és B. László okozták Szabó Dézi halálát. Agyonverték és késsel tucatnyiszor megszúrták. Ezt - elfogásuk után - a gyanúsítottak lényegében be is ismerték. Azonban a nyomozóknak máig nem sikerült tisztázni, hogy miért kellett Szabó Dézinek meghalnia.

Szigeti József, a BRFK illetékes osztályvezetője lapunknak azt mondta: még egy igazságügyi szakértői véleményre várnak, majd egy újabb kihallgatást követően (melyen a gyanúsítottak megismerhetik a most még hiányzó szakértői véleményt) vádemelési javaslattal lezárják a nyomozást.

Egy újabb szembesítés sem kizárt, bár Szigeti szerint nincs túl sok értelme. A gyanúsítottak saját szerepüket, felelősségüket következetesen kisebbíteni igyekeznek, ezzel egyszersmind társukra hárítva a felelősséget. T. Adrienn például azzal védekezik, hogy félt B. Lászlótól, ezért kényszerűségből tette, amit tett. Csakhogy B. is "mossa kezeit", s állítólag az ő elbeszélése életszerűbb a lányénál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.