Hej, hajhászok!
A pest-budai halászokból budapesti halkereskedők lettek, akik messzi vizekből hozatták a halat. Ahogy pedig haladt előre a huszadik század, a természetes vizekből jött sokféle halat egyre inkább kiszorította a mesterséges tógazdaságokban szocializált egyenponty.
Az ötvenes években eltűntek az utolsó háti halaskosárral piacozó kishalászok, a hatvanas években a horgászokon kívül már csak néhány mellékfoglalkozású tauplis (tekerős emelőhálóval, tauplival dolgozó alkalmi halász) zargatta Budapesten a Duna lakóit.
Amikor a fotósunk a borús, esőt ígérő pár fokos pluszban, az alacsony vízállású (137 cm), apadó, kora téli Duna partján találkozott ezekkel a pontyokkal 1967 december elsején, kerek egy hónappal az új gazdasági mechanizmus bevezetése előtt, a magyarországi haltermelés (évi 28 067 tonna) túlnyomó része (22 136 tonna) már a tógazdaságokból származott. Minden tíz kiló elfogyasztott halból hét kiló ponty volt. Az ország egész évi haladagjának negyede karácsony napjaiban fogyott el. A Szabadság híd közelében vergődő pontyok zömének útja a Dimitrov téri Vásárcsarnok túlzsúfolt medencéin, a háziaszszonyok hálós cekkerein és a fürdőkádak, lavórok siralomúsztatóin keresztül vezethetett a lábasokba, serpenyőkbe.
A fönti számokból látható, hogy a magyarországi haltermelésből egy polgárra még három kiló sem jutott. De anynyi is elég volt. Sőt! Azt írta az újság, hogy "mindenütt telítődött a piac, bizonyos eladási nehézségek mutatkoznak halból. Ezért több tógazdaságban az őszi lehalászást tavaszra kellett halasztani..." (Népszabadság, 1967. december 5.) Halból tehát sok volt, baromfiból épp elég, sertéshúsból mutatkozott súlyos hiány.
Teltek-múltak az évtizedek, ma már szinte csak a halakhoz viszonyulunk úgy, mint régen. Nagyjából annyival nőtt az évi halfogyasztás, amennyi fagyos tengeri lényt sodort hozzánk a szabadpiacos globalizáció. Most négy kilónál tartunk év/fő, amivel tök utolsók vagyunk az unióban.
Ha enni nem is, de hajhászni nagyon szeretjük a halat. A horgászsűrűség nálunk a legnagyobb. Negyven évvel ezelőtt százezer horgászt tartottak nyilván Magyarországon, az is sok volt, de ma már háromszázezret! Isten tudja, mennyivel növeli a sok legális és illegális horgász a halfogyasztást, de olyan sokkal azért nem növelheti. Az lehet a baj, hogy már gyerekkorunkban elveszik a kedvünket a haltól. Egyre csak azt halljuk, hogy milyen sok benne a fehérje, milyen kevés a zsír, milyen könnyű emészteni, milyen szörnyen egészséges.... Pfuj!
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő-sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
