Felszállás előtt műszakilag rendben volt a repülőgép

A francia hadsereg vezérkara szerint nincs kétség: az Air France A330 (Airbus) típusú gépének roncsait találták meg az Atlanti-óceánban. Christophe Prazuck vezérkari tiszt úgy vélekedett, hogy még szükség lesz a katasztrófa hivatalos megerősítésére.

Az Atlantique 2 francia haditengerészeti járőrgépe is átrepült a tenger felett ott, ahol a brazil légierő kedden megtalálta a 228 utassal - közöttük négy magyarral - a fedélzetén eltűnt Airbus roncsait. Christophe Prazuck, a francia vezérkar tisztje kijelentette: minden kétséget kizáróan a hétfőn eltűnt gép roncsait találták meg. Mint elhangzott, a gép kifogástalan műszaki állapotban szállt fel. Néhány órával később bejelentették: újabb roncsokra bukkant a brazil légierő. A roncsok között van az Airbus egy hét méter hosszú darabja, Jorge Amaral ezredes szerint azonban a töredéken nem látni jelzést, amelynek alapján azonosítani lehetne a gépet. A brazil szóvivő elmondta: holttestek nem láthatók a gépdarabok körül, amelyeket mintegy 90 kilométerre találtak meg a roncsok fő helyszínétől.

A francia balesetvizsgáló ügynökség vezetője, Paul-Louis Arslanian tegnap elmondta: nem optimista a tekintetben, hogy a mentőegységek megtalálják a viharos tengerben a gép fekete dobozát, amely több ezer méterrel lehet a vízszint alatt. Annak ellenére közölte ezt, hogy - mint már beszámoltunk róla - a térségbe irányították a két tengeralattjáró-robottal felszerelt Pourquoi Pas nevű kutatóhajót is, amely hatezer méteres mélységig be tudja azonosítani a repülőgép két "fekete dobozát". Ezek a katasztrófát követően egy hónapig bocsátanak ki jelzéseket. A kutatási területen francia források szerint átlagosan 4700 méter mély a tenger.

Hollandiából és Franciaországból három kereskedelmi hajó érkezett a térségbe, hogy áldozatokat keressen. A víz hőmérséklete langyos, 28 fok körüli, de kizártnak tartják, hogy bárki is túlélte a szerencsétlenséget.

A Le Parisien című lap újabb részletek közölt: az irányítótoronynak automatikusan információkat továbbító rendszer a pilótafülke mérőműszereinek jegesedését jelezte. Ez járhatott azzal a következménnyel, hogy a pilóta hamis információkat kapott a fedélzeti komputertől. Ugyancsak automata jelezte röviddel a gép eltűnése előtt a kabinban a csökkenő nyomást és az elektronika meghibásodását.

Spekulációk szerint a gép esetleg a levegőben robbant fel. Ezt alátámaszthatja, hogy a vészjelző nem működött, és a gép roncsai messze szétszóródtak. Szakértők hangsúlyozzák: egyelőre nincs elegendő információ arról, hogy a levegőben vagy a becsapódáskor tört-e darabjaira a gép.

A vizsgálattal egyébként Alain Bouillard-t bízták meg, aki 2000-ben a Concorde szerencsétlensége okainak föltárását vezette. Ő június végére ígérte első jelentését. Korábban arról is megjelentek találgatások, hogy a francia gép hétfői balesetét egy villám okozta volna.

Három szlovákiai férfi is utazott a repülőgépen. Egyikük az 54 éves Daniel Bencat, Garamkovácsi egykori polgármestere, aki együtt ült a repülőre az 53 éves Michal Hudec helyi vállalkozóval. Bencat húsz évig állt a Garam menti falu élén, 2006-ig irányította a települést.

Az archív képen a Victor 6000 elnevezésű különleges kutató tengeralattjárót engedik a vízbe a Pourquoi Pas francia kutatóhajóról. Ezzel az eszközzel keresik majd a nagy mélységben a szerencsétlenül járt repülőgép fekete dobozát.
Az archív képen a Victor 6000 elnevezésű különleges kutató tengeralattjárót engedik a vízbe a Pourquoi Pas francia kutatóhajóról. Ezzel az eszközzel keresik majd a nagy mélységben a szerencsétlenül járt repülőgép fekete dobozát.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.