Túlbiztosították a Tatárszentgyörgyön kigyulladt házat

A rendőrség szerint túlbiztosították az áprilisban Tatárszentgyörgyön kigyulladt házat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A biztosító viszont úgy nyilatkozott: félreértés túlbiztosításról beszélni. Papp Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója azt mondta: 23 millió forintos különbség van az április 7-én Tatárszentgyörgyön kigyulladt ház rendőrségi kárbecslésének összege és a Generali Biztosítónál megkötött szerződésben rögzített biztosítási érték között. Hozzátette: a nagymértékű túlbiztosítás okait nem a rendőrségnek, hanem a biztosítónak kellene vizsgálnia.

Hozzátette: szakértőik szerint Horváth Lídiáék háza 5 milliót ért, ugyanakkor a tulajdonosok korábban 28 milliós biztosítást kötöttek rá a Generali Biztosítónál. Ez a tény, illetve még néhány más körülmény felveti az öngyújtogatás gyanúját. A tulajdonosok a tűzesetet megelőző időszakban sem a biztosítást, sem a korábban felvett hitel részleteit nem tudták fizetni. A mulasztás miatt házuk árverezés előtt állt.

Érdemes volna annak is utánanézni, hogy vajon miért lobbantak fel oly sokszor az utóbbi időszakban Örkény környékén lakástüzek. A rendőrség egyébként az öngyújtogatás mellett fenntartja az etnikai jellegű támadásról, illetve a személyes bosszúról szóló verziókat is - tette hozzá Papp Péter.

Papp-Váry Borbála, a Generali Biztosító központjának kommunikációs csoportvezetője a úgy nyilatkozott: félreér-
tés túlbiztosításról beszélni, ugyanis a biztosítók gyakorlata alapján nem a forgalmi, hanem az újraépítési érték az ingatlanbiztosítás megkötésének alapja, s a kétfajta érték akár jelentősen is eltérhet egymástól. A csoportvezető elmondása szerint az újjáépítési értéket minden esetben az érvényes négyzetméter árból számítják ki. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.