Káosz Ferihegyen

Egy nyitva felejtett reptéri ajtó miatt vált kaotikussá a Ferihegyi repülőtér. Nyolcvan utas miatt több mint ezer embert kellett újra átvizsgálni tegnap, s átlag két órát késtek a repülők, mindez a hét legforgalmasabb időszakában történt. Összekeveredtek ugyanis a schengeni zónán belül és azon kívül repülő utasok reggel, ezért kellett a tranzitban tartózkodók mindegyikét ismét ellenőrizni.

Ez akkora fennakadást okozott, hogy a jegykezelést fel kellett függeszteni, a járatok pedig átlagosan kétórás késéssel indultak Ferihegyről. Volt olyan gép is, amelyik négy órát késett. Az eset a
legsúlyosabban a Malévet érintette, hiszen a légitársaságnak Budapest a bázisrepülőtere, a Malév-járatok egész nap görgették maguk előtt a késéseket.

A bajt az okozta, hogy a Malév reggeli damaszkuszi járatának utasai egy nyitva felejtett ajtón át egyenest a tranzitba jutottak, ahelyett, hogy az útlevél- és utasbiztonsági ellenőrzés felé mentek volna. (A repülőtéren a különböző ajtók nyitásával és zárásával alakítják ki azt az útvonalat, amelyen egy adott járat utasainak végig kell menniük.)

- Az elsődleges vizsgálatok szerint egy utaskísérő felejtette nyitva az ajtót, ami kártyával nyílik és azzal is záródik - mondta Horváth Katalin Fanni, a reptéri rendőrség szóvivője. Ezzel a figyelmetlenséggel súlyosan veszélyeztette a légi közlekedés biztonságát, mivel a nem EU-tagországokban végzett utasbiztonsági ellenőrzést az uniós reptereken nem fogadják el, ezért minden utast újra ellenőriznek abban a légikikötőben, ahol belép az unióba. Mivel az említett nyolcvan utas azonnal "elvegyült" a többivel, életbe lépett az ilyen esetekre kidolgozott eljárás: a repülők indítását felfüggesztették, s minden, a tranzitban tartózkodó utast újra ellenőriztek. Az eset a legforgalmasabb, hétfő reggeli időszakban történt, így a tavalyi sztrájk idején tapasztalt káosz alakult ki a reptéren.

Európa nagyobb repülőterein évente többször is előfordul ilyen eset. Hamburgban, Frankfurtban, Párizsban és spanyol reptereken már többször volt példa ilyen leállásra. A késések a légitársaságoknak komoly veszteséget okoznak: többórás késés esetén étkezési utalványt kell biztosítani az utasnak, de az elmulasztott csatlakozások is sokba kerülnek. Egyelőre nem tudni, mivel büntetik a figyelmetlen utaskísérőt: ilyen esetre ugyanis még nem volt példa azóta, hogy Ferihegy csatlakozott a schengeni rendszerhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.