Bivaly, a becsületes gőzös

Merthogy ennyi boldog arcot én életemben nem láttam egyetlen pályaudvaron sem, mint akkor - pedig nem történt más, csak begördült a debreceni állomásra a Bivaly névre hallgató, 1955-ben gyártott 424-es gőzmozdony, s maga után húzott egy nála is évtizedekkel idősebb kocsikból álló nosztalgiaszerelvényt.

Az emberek megrohanták, lázas fényképezésbe fogtak, a gyerekeket egymás után föladogatták a mozdonyra, igyekeztek lekezelni a mozdonyvezetővel. A peronon tolongó sokaság körében még olyasmit is lehetett hallani, hogy egy százötven éves mozdony érkezett a cívisvárosba, amit mások már úgy adtak tovább: itt van az ország első gőzmozdonya a XIX. század közepéről, amellyel tán még maga Petőfi Sándor is utazott.

Pedig nem.

Igaz, a százötven év azért stimmelt: másfél száz évvel ezelőtt, 1859. május 24-én adták át a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc vasútvonalat. Ezt a nevezetes évfordulót ünnepelte szombaton a MÁV azzal, hogy útnak indította a nosztalgiavonatot Debrecenből Miskolcra, méghozzá Nyíregyházán, Tokajon és Tarcalon át.

- Bivaly egy roppant becsületes jószág, meghálálja a törődést - jelentette ki Rimaszombati István mozdonyvezető, aki elárulta azt is, hogy egészen másképp kell vezetni, mint a modern járműveket. - Menet közben figyeljük a hangokat, a gőzt, a dugattyú zaját, mindazt, amit egy huszonegyedik századi mozdonyban már elintéz a számítógép.

Amikor Nyíregyházára értünk - ötven perc alatt tette meg Bivaly az ötven kilométert -, fúvószenekar fogadta a szerelvényt. Csakúgy, mint Debrecenben, boldog arccal tolongtak a vonat körül, miközben manapság általában rosszkedvű, elégedetlen, savanyú képű embereket látni ilyen helyeken.

Érdemes lenne Bivaly látogatását rendszeressé tenni - jót tenne a MÁV imázsának, azt hiszem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.