20 kilós moharuhában karneváloztak a spanyolok

Mohajelmezbe öltözött emberek vonultak a hétvégén a közép-nyugat spanyolországi Bejar településen, így emlékezve arra a cselre, amellyel 800 évvel ezelőtt a helyiek visszafoglalták a várost a megszálló móroktól - számolt be az eseményről a spanyol sajtó hétfőn.

Az ünnepség főszereplője az a hat szerencsés kiválasztott volt, akiket a felvonulás előtt moharuhába varrtak. A növény tetőtől talpig beborította őket, csak az arcuk látszott ki.

A mintegy húszkilós ruhában órákat töltöttek el, több mint harminc fokban vonultak végig a virágokkal feldíszített kisvároson. A megpróbáltatások ellenére annyira sokan szeretnének mohaemberek lenni, hogy már várólistát is készítettek Bejarban.

A felvonulás eredete 800 évvel korábbra nyúlik vissza, amikor a település mór uralom alatt állt. A hagyomány szerint a helyiek ki akarták űzni a megszállókat, ezért mohával borították ruháikat, hogy közel jussanak az erődhöz. Meglepték a mór őröket, akik megijedtek a furcsa, szörnyszerű lényektől és elmenekültek. Az 1200 mohaembernek így sikerült bejutnia az erődbe és elfoglalnia azt.

A keresztények győzelmét a muzulmánok felett 1397 óta ünneplik meg Bejarban a mohaemberek felvonulásával, amely egyben egy vallási körmenet is. A látványosságra most is, mint minden évben ezrek voltak kíváncsiak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.