19 évet kapott a feleségét agyonverő magyar zenész

Jogerősen majdnem húsz év börtönbüntetésre és 300 ezer eurós (95 milliós) kártérítésre ítélte a Santa Cruz-i bíróság a magyar L. Pétert, aki 2010-ben tenerifei hotelszobájukban agyonverte feleségét. 

A férfi basszusgitárosként, fekete öves taekwondomester felesége karateoktatóként dolgozott Tenerife egyik elegáns szállodájában. A férfi egy tompa tárggyal hatalmas ütést mért a 37 éves B. Emese bal térdére és eltörte, ezután bestiális kegyetlenséggel végzett a védekezésre képtelen nővel. A holttestet levetkőztette, kezeit összekötözte, majd kocsija csomagtartójában egy kietlen helyre vitte és kövek alá rejtette.

A pár közös gyereke, illetve a nő előző kapcsolatából született lánya a gyilkosság idején Magyarországon, a nagymamájuknál tartózkodtak. A  férfi szabadulása után tíz évig nem mehet a gyermekekhez 500 méternél közelebb, hat évig pedig semmilyen módon nem tarthat velük kapcsolatot.

Bors úgy tudja, a férfinek, annak ellenére, hogy börtönben ül, sikerült magyarországi ingatlanját eladnia, ezzel próbálva kikerülni, hogy a kártérítés behajtható legyen, a gyerekek ügyvédje azonban feljelentést tett, hogy tisztázzák, kik és miként segítettek L. Péternek az eladásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.