180 milliót raboltak a kamu rendőrök

Titkosrendőrnek adta ki magát az a három férfi, akik egy vietnami férfitól raboltak el 180 millió forintnyi valutát.

Különösen nagy értékre elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség három férfi ellen, aki a vád szerint 2013 novemberében csaknem 180 millió forint értékű készpénzt rabolt el egy vietnami állampolgártól.

2013 őszén figyeltek fel rá, miután észrevették, hogy a vietnami férfi naponta visz pénzt az egyik bankba. Elkezdték megfigyelni, és kitapasztalták, általában mikor megy a pénzintézetbe, közben pedig harmadik társuk hamis papírokkal vett egy autót, amivel aztán novemberben elrabolták a férfit.

A bank alatti mélygarázsban csaptak le rá, ahol kesztyűben és baseballsapkában várták az érkezését. Miután kiszállt a kocsijából, egy fegyvernek látszó tárgyat fogtak rá, majd egy „rendőrségi jelvényre hasonlító tárgyat” mutattak neki, és azt mondták, hogy titkosrendőrök, és be kell vinniük a rendőrségre. Megmotozták, megbilincselték, majd beültették a kocsiba és elhajtottak.

A XI. kerületben azonban elengedték, ők pedig eltűntek a pénzzel.

A rabláshoz használt kocsit a Szerémi úton hagyták, de előtte hipóval kitakarították, a pénzt pedig elosztották.

Hármójuk közül végül csak egy férfit kaptak el, és a pénz sem került elő.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.