1752: nemzeti segélyvonal az árvíz károsultjainak

Társadalmi gyűjtést hirdetett az árvíz károsultjainak megsegítésére a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány - jelentette be Lehel László, a szervezet kuratóriumának soros elnöke, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy a déli órákban beindították a novemberben életre hívott 1752-es számú segélyvonalat, amelynek hívásával mindenki hozzájárulhat tárcsázásonként bruttó 250 forinttal a bajbajutottak megsegítéséhez. A számot vezetékes telefonról és a 30-as mobilszolgáltatóról lehet hívni Magyarországról.

Mintegy 400 sajtóorgánumot keresett meg az alapítvány kuratóriuma a gyűjtés hírével. A gyűjtés éppen aktuális állását számlálón lehet nyomon követni a www.nsv.hu honlapon.

Több más hasonló kezdeményezéstől eltérően nem kell várni egy hónapot a pénz átutalására, hanem az OTP-vel kötött szerződés alapján a hívások után néhány napon belül pénzhez jut a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány - hangoztatta Lehel László.

Az öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet vesz részt az akcióban. A befolyt összeget öt egyenlő arányban osztják szét, ennek megfelelően osztoznak a segélyezési munkálatokban is.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Sátoraljaújhelyen rendezte be fő bázisát, és higiéniai felszereléseket, élelmiszert, illetve ruhákat osztanak.

Habsburg György, az akcióban részt vevő Magyar Vöröskereszt elnöke elmondta: Miskolcon kiépített logisztikai központjukban már most is fogadják a tárgyi támogatásokat. Saját számlaszámukra is (K&H Bank 10405004-00026547-00000000) várják a felajánlásokat. Segítenek a lakosságnak az árvízvédelemben több százezer homokzsák kiszállításával is, majd pedig ha az árvíz levonult, a segélyezésre helyezik a hangsúlyt - tette hozzá.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász igazgatója közölte: az egyházmegyei karitászcsoportok már most is segítenek a bajbajutottaknak; hétfőn 15 millió forint gyorssegélyt különítettek el erre a célra katasztrófaalapjukból, a pénzt pedig a felmerülő igények szerint osztják szét.

A Máltai Szeretetszolgálat Pécsett és Sátoraljaújhelyen nyitotta meg segítő intézményeiket, ahol önkénteseik többek között pszichológiai tanácsokat adnak. Adányi László programvezető kitért arra, hogy "a nehéz gazdasági helyzetben nehéz adományokat gyűjteni, de bíznak a sikerben".

A Nemzeti Segélyvonal kezdeményezésében a Magyar Baptista Szeretetszolgálat is részt vesz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.