1,5 millió forintért akarta megöletni volt feleségét

A pénzéért akarta megöletni volt feleségét egy soproni vállalkozó. Azt az utasítást adta az elkövetőként kiszemelt férfinak, hogy ha otthon lesznek a gyerekek, őket is meg kell gyilkolni - tájékoztatott Takács Péter, Győr-Moson-Sopron megye főügyésze.

A 43 éves vállalkozó 2014-ben vált el feleségétől, két gyermeküket a bíróság az anyánál helyezte el. A férfi vállalkozása eladósodott, csaknem 50 millió forintos tartozást halmozott fel.

A házassági vagyonjogi perben 64 millió forintot követelt feleségétől, ám miután ezt az összeget nem kapta meg, azzal bízta meg ismerősét, hogy rabolja ki az asszonyt. A volt férj nem volt valami nagyvonalú, hiszen az elkövetőnek esetenként a benzinpénzét fizette ki, azon kívül élelmiszercsomagot és 5-10 ezer forintot adott neki.

Később azonban már másfél millió forintot kínált fel, ha ismerőse leszúrja a nőt. Részletesen vázolta neki a lakás alaprajzát, berendezését, a biztonsági kamerák elhelyezkedését. A vállalkozó azt is közölte vele, hogy ha a két gyerek otthon lesz a bűncselekmény elkövetésekor, akkor őket is meg kell gyilkolnia.

Ismerőse azonban vonakodott a rablógyilkosságtól, végül elmondta az asszonynak, hogy a férje mire készül ellene.

Az ügyészség a vádlottal szemben emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.