111 évesen érettségizett le az amerikai nő

Lela Babb Bourden 1903-ban született és a Virginia állambeli Norfolkban nőtt fel, nagynénje és nagybátyja nevelték. Rendesen járt iskolába is, de amikor negyedik osztályos volt, egy influenzajárvány miatt a városvezetés úgy döntött, ideiglenesen bezárják az intézményt, mert úgy vélték, a járvány terjedését jelentősen lassíthatja, ha a diákok otthon maradnak, és nem fertőzik tovább egymást.

Lela azonban nem akart otthon ülni, úgyhogy besegített nagynénjének: házakat takarítottak, kisgyerekekre vigyáztak, és amikor ismét megnyitották az iskola kapuit, úgy döntött, nem tér vissza, inkább dolgozni fog.

Munkásan teltek tehát fiatal évei, szabadidejét pedig barátaival töltötte, akikkel gyakran jártak el szórakozni. Mint mondja, imádott táncolni. 20 évesen ismerte meg élete szerelmét, French Burdent, akihez hamarosan feleségül is ment.

Egész életében kereste a kalandokat, amikor betöltötte a 90-et, akkor sem hagyta el magát: sokat utazgatott a nyugdíjasklubbal, elment Jamaikába és a Bahama-szigetekre, látta a Niagara-vízesést. Mint mondja, szeret szórakozni. Máig aktívan él, nem telik el úgy nap, hogy ne olvasná el az újságot. S noha boldog, élményekkel teli élete van, a középiskolát soha sem fejezte be. 

Kedden azonban a Booker T. Washington Középiskola szupercentenáriumi ünnepségén tiszteletbeli végzősként köszöntötték őt. A különleges bizonyítványosztásra kerekesszékben érkezett, a papír átvételekor pedig megköszönte Istennek, hogy itt lehet, és megjegyezte, bízik benne, hogy marad is még egy darabig.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.