1 millió forint a miskolci erőszaktevőért

November 26-án este 6 óra körül megtámadtak és megerőszakoltak egy nőt Miskolcon. A rendőrség az erőszaktevő megtalálásához a lakosság segítségét kéri.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Miskolcon, a Bársony János út 1. szám alatt 2014. november 26-án 18 óra és 18 óra 30 perc között az elkövető egy fiatal nőt annak akarata ellenére magával vonszolt egy bokorba, majd ott szexuális erőszakot követett el vele szemben - írja honlapján a rendőrség.

Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőrfőkapitánya nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Várják mindazok jelentkezését, akik az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkeznek, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismertetik. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövető személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában, a nap 24 órájában közvetlenül hívható 06-46/514-506-os telefonszámon. Bejelentéseiket megtehetik továbbá a 107 vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén, illetve bármelyik rendőri szervnél vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán is (h-cs: 8-16, p: 8-13).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.