Sztrájksiker Sopronkövesden

Megegyezett a béremelésről a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete és a cég menedzsmentje a sopronkövesdi járműipari beszállítónál, az Autolivnél – értesült lapunk. Mint arról korábban már beszámoltunk, az egyre nagyobb munkavállalói elégedetlenség autóipari vállalatoknál és beszállítóiknál az Autolivnél fajult először – s eddig egyedüliként – munkabeszüntetéssé.

Múlt héten a gyár dolgozói kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, miután nem fogadták el a cég eredetileg 2-ről 8 százalékra növelt béremelési ajánlatát. Jelezték, hogy 12 százalékos emelésre tartanak igényt. Akkor Marsitsné Horváth Marianna, az Autoliv szakszervezeti csoportjának vezetője tudósítónknak elmondta: elsősorban nagyobb béremelést szeretnék elérni, de azt is, hogy az operatív termelésben dolgozó munkatársak is kapjanak 13. havi bért.

Úgy tudjuk, a törekvések jórészt sikerrel jártak, és a felek 8 százalék fölötti béremelésben egyeztek ki. A megállapodás várhatóan csütörtök este megszületik – vélte forrásunk, aki szerint a történtek azért különösen fontosak, mert bebizonyosodott: előre lehet vinni ügyeket Magyarországon a versenyszférában sztrájkkal.

A Sopronkövesden 1991 óta működő Autoliv cégcsoportja egyébként a legnagyobb európai, biztonsági öveket gyártó vállalat, amely jelenleg 2500 embert foglalkoztat, a munkaerőhiány miatt kölcsönzött embereket is. A 2500 dolgozó közül előzetesen 1700-an támogatták a szakszervezet sztrájkfelhívását.

A sztrájkot a GDP is megérezheti

Évek alatt felgyülemlett problémák törhetnek a felszínre az autóiparban. Először az Audinál alakult ki sztrájkhangulat, az alacsony bérek miatti tiltakozáshoz azonban immár öt cég csatlakozott. Tovább a cikkre: >>>

Hét elején az Audinál is egymás kezébe csaptak a felek. A győri munkáltató a dolgozók sztrájkbizottságának megalakulása után differenciált béremelést ajánlott, amit az alkalmazottak elfogadtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.