Már le is merült a kazánpályázat

Végre sikerült működőképessé tenni a közép-magyarországiak számára a korábbi lefagyások miatt ma hajnalban harmadszor újraindított kazáncsere-pályázati internetoldalt. Ennek meg is lett a következménye: reggelre lemerült a néhány százmilliós keret.

Harmadik nekifutásra immáron működőképesnek bizonyult az október végén lefagyott lakossági energiapályázati internetoldal. Ennek meg is lett a következménye: az első körben kazáncseretámogatás-igénylésre jogosult közép-magyarországiak hajnalra, néhány óra alatt lemerítették a rendelkezésükre álló 295 milliós keretet. Így ma reggel az illetékes nemzeti fejlesztési tárca fel is függesztette a pályáztatást. Igaz, nem azonnali hatállyal: a szabályok alapján ugyanis holnap reggel 8 óráig még lehet pályázni.

Ez bizonyosan azonnali jelentkezésre ösztönzi az esetleg eddig hezitálókat is. Így arra lehet számítani, hogy az eredetileg rendelkezésre bocsátott keret többszörösére érkezik be igény. Az nem teljesen tisztázott, hogy miért engedik még pályázni a polgárokat, ha megfogalmazásuk szerint a keret lemerült, a pályázatok ugyanakkor a beérkezés sorrendjében, a keret kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. Szabó Zsolt illetékes államtitkár korábban utalt arra, hogy többletigények esetén bővíthetik a keretet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram esetében a közép-magyarországi régióban a forrás kimerülése miatt 2014. november 19. napjával határozatlan időre felfüggeszti a pályázatok benyújtását - szól a szaktárca rövid közleménye.

A régióban megvalósítandó beruházásokra pályázatokat 2014. november 20-án 08.00-ig lehet benyújtani. A Pályázati Útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatokat az útmutatóban rögzítettek szerint rangsorolják. (Értsd: beérkezési, időrendi sorrend szerint.) A befogadható pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban - zárul a közlemény.

kiírás szerint családi vagy legfeljebb négylakásos társasházak magánlakói még meg nem kezdett kazáncsere-beruházásai számára legfeljebb 650 ezer forint, illetve a beruházás maximum 40 százaléka erejéig igényelhető állami támogatás. Ez korábbi számításunk szerint mindösszesen ötszáz pályázó számára nyújt kedvezményes kazáncsere-esélyt a főváros és Pest megye több mint hárommillió lakosából.

A közép-magyarországiak számára először október 22-én, aztán október 28-án 0 órától nyílt meg a lehetőség, de a rendszer a jelentkezők rohama miatt mindkétszer lefagyott. Ezúttal – 0 óra helyett 12 perces késéssel – sikerült a rendszerbe életet lehelni. Ám ennek valószínűleg az az ára, hogy a pályázatokat egy zavaros múltú, Fidesz-közeli vállalkozó cégének internetoldalán kell feladni.

A holnap hajnali rohamra felkészülnek: a kedvezményes hűtőcserét tervező közép-magyarországi nagycsaládosok és nyugdíjasok. Az egyénenként jóval kevesebb, 25-35 ezer forint támogatást ígérő hűtőcsere-támogatás a nyugat-, illetve dél-dunántúliak számára már megnyílt, és a keret jelek szerint még egyik térségben se merült le. Pénteken a kedvezményes kazáncserére vágyó észak-alföldiek izzíthatják számítógépeiket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.