Egyre több a tanulóvezető

Egyre többen jelentkeznek KRESZ-vizsgára, pedig a költségek elérhetik a 200 ezer forintot is.

Tavaly közel harmincezerrel többen jelentkeztek KRESZ-vizsgára és 14 ezerrel többen - 114674-en - végezték el sikeresen a tanfolyamot - írja a Világgazdaság a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) kapott adatokra hivatkozva. (A lapban közölt grafikon némileg másról tanúskodik: eszerint tavaly 81104-ről 86687-re nőtt a KRESZ-vizsgázók száma.)

Ekkora érdeklődésre 2010 óta nem volt példa. A vizsgadíjakból tíz százalékkal több, hárommilliárd forint folyt be. Magyarázatként a több elkölthető pénzt jelölik meg. A vizsgázók többsége továbbra is 17-25 éves. 2014-ben 57,5, tavaly 56,7 százalék tett sikeres vizsgát.

Egy B kategóriás jogosítvány megszerzése akár 200 ezer forintba is kerülhet. A piacon működő mintegy ezer iskola között éles a verseny.

A témában lapunk tegnapelőtt közölt átfogó piaci körképet, melyben ismertettük a várható költségeket és felhívtuk a figyelmet az egymással éles versenyben álló iskolák különböző trükkös lehúzási módszereire is.

Ama - amúgy lapunkban is felvetett - probléma kapcsán, hogy az idén bevezetett animációs feladatok miatt plusz díjat számítanak fel, az NKH a lapnak leszögezte: a honlapjukon ingyenesen elérhető mozgóképes kérdések bevezetése nem befolyásolja a képzés költségét. Igaz - jegyzik meg -, hogy a felkészülést segítő tesztprogramhoz egy cég - e-Titán - ad hozzáférést, ami néhány ezer forintos többletköltséget jelent.

E-Titán nevű társaságot lapunk nem talált az Opten cégjegyzékében. Kutatásaink szerint az e-Titán nem egy cég, hanem az e-Educatio Információtechnológia Zrt. szoftverrendszerének neve. Az e-Educatio Zrt. áttételes tulajdonosa Fauszt Zoltán. Egyes forrásaink szerint a vállalkozó jó kapcsolatokat ápol kormányzati körökkel. Igaz, már 2010 előtt is kapott megbízásokat. Két éve a Figyelő szintén felhívta a figyelmet a vállalkozóhoz köthető cégek szaporodó állami - például NKH-s - megbízásaira, uniós támogatásaira.

A lap által közölt táblázat szerint az elméleti képzés 20-30 ezer, az elméleti vizsga 4600, a gyakorlati képzés 100-120 ezer, a gyakorlati vizsga 11 ezer, az elsősegélyképzés 8-10 ezer, az EU-alkalmassági 7200, az EÜ-vizsga pedig 6850 forintba kerülhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.