Csak törzsdolgozóknak jár a 10+10 millió támogatás

A három gyerek mellett legalább kétéves folyamatos munkaviszony és büntetlen előélet is szükséges lesz a családi otthonteremtési támogatás kibővítéseként beígért tízmillió forint vissza nem térítendő és tízmillió forint visszatérítendő lakásvásárlási támogatás felvételéhez.

Legalább kétéves folyamatos munkaviszony – társadalombiztosítási jogviszony – és büntetlen előélet is szükséges lesz az új családi otthonteremtési kedvezményen (csok) belül három gyerek vállalása után ígért tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás és további tízmillió forint alacsony kamatozású hitel felvételéhez – derül ki a kormánypárti Magyar Idők tudósításából.

A kedvezmény már két gyerek megléte esetén is igénybe vehető, feltéve, ha a család vállalja, hogy tíz éven belül születik egy harmadik gyermek is. Egyedülálló szülő esetében annyi a megszorítás, hogy a harmadik gyereknek már házasság után, családban kell megszületnie. Ahol önhibájukon kívül nem születik meg a harmadik gyerek, 7,4 millió forintot kell visszajuttatni a magyar államnak. (Két gyermek esetén a támogatás 2,6 millió forint.) Azokat viszont, akik csak úgy kényükre-kedvükre szabotálják a tervet, büntetőkamattal sújtják.

Az állami támogatású, 25 év futamidejű, tízmillió forintos hitel felvételének feltétele lesz a hitelképesség is. Az összeg felhasználását számlákkal kell igazolni, akár több részletben is.

Új lakás vagy ház vásárlására a három gyereket nevelő egyedülálló szülők is megkapják a támogatást. Ugyanezen feltételek élnek örökbe fogadott gyerekek esetében is. A három gyerek vállalása időpontjában az egyik szülő életkora 40 év alatt kell legyen. A támogatási összegből viszont a 2011 óta felvett csok vagy szocpol levonásra kerül. A kiszemelt lakás alapterületének meg kell haladnia a családban élő gyermekek számának hússzorosát. Ház esetén a szorzószám harminc.

Mint emlékeztetnek, január 1-től 27 százalékról 5 százalékra csökken az új építésű 150-300 négyzetméteres ingatlanok áfája, az önerős építkezéseknél pedig ötmillió forintig visszaigényelhető lesz az áfa. 300 négyzetméter alatt könnyítik az engedélyezést, egyszersmind a tájkarakterbe illő épületeket javasolnak. A gyed extra a gyerek féléves korától igénybe vehető lesz, ha a szülő már akkortól visszamenne dolgozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.