Lendületből visszaütöttek a dohányellátónak

Az Országos Dohányboltellátó (ODBE) a multikra, a Philip Morrisra és az Imperialra kenné azt, hogy miért akadozik az utóbbi napokban a trafikosok kiszolgálása. Az Imperial szerint ők már régen leszállították a termékeiket az ODBE raktáraiba, azaz nem rajtuk múlik, hogy a trafikok nem kapnak elég árut.

Tételesen cáfolta az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) állításait az Imperial Tobacco Magyarország Kft., egyben visszautasítva azt, hogy az ODBE a Philip Morris mellett őket okolta az utóbbi napokban felmerült súlyos vevőkiszolgálási zavarok miatt.

A trafikosok jelzései és az ODBE közlései alapján megírtuk, hogy erősen akadozik az ODBE-nél a trafikosok kiszolgálása. A dohányellátó szerint mindez amiatt alakult ki, mert a nagy dohánymultik, a Philip Morris Magyarország Kft. és az Imperial Tobacco kft. a többi szereplőhöz képest csak késve, november végén kötött velük szerződést, az időközben áruhiánnyal küszködő trafikosok pedig gyakorlatilag lerohanták az ODBE raktárait. A dohányellátó szerint ez fennakadást okozott,
ugyanakkor az ebből adódó zavarok miatt mindennemű felelősséget a fenti két dohánymultira hárította.

Nyitás előtt 2013-ban. El tudnák látni őket – állítja az Imperial
Nyitás előtt 2013-ban. El tudnák látni őket – állítja az Imperial

Az Imperial a közleményében leírta, hogy ők viszont a november 24-i szerződéskötés után a heti átlagos készleteladásokhoz képest jóval több terméket szállítottak be a központi raktárakba, vagyis az ODBE el tudná látni áruval a trafikosokat.  

A dohánycég emlékeztet arra, hogy az ODBE a novemberi aláírás és kiszállítás ellenére csak december 4-től tette elérhetővé a trafikosok számára az Imperial termékeit – állítja a cég. Szerintük az ODBE állítása, miszerint az Imperial "mesterségesen" készlethiányt idézett volna elő, teljesen alaptalan, mivel az szemben állna saját üzleti érdekeivel. Az Imperial emlékeztet: ők november 15-ig – a hagyományos dohánynagykereskedelmi rendszer működéséig – az átlagos értékesítési mennyiségeknél jóval több terméket adtak el a trafikosoknak.

Az Imperial közleményében kitér arra is, hogy ők miért nem kötöttek szerződést az ODBE-val. Szerintük a dohánynagykereskedelem-monopólium tulajdonosa ugyanis nem volt hajlandó fizetési garanciát vállalni a raktáraiba beszállított több milliárd forintnyi Imperial-áru fedezetére. Azt az Imperial közleménye ugyanakkor nem közölte, hogy akkor végül miért szánták rá magukat az együttműködési szerződés megkötésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.