A Fidesz pókerarccal támogatja Garancsi újabb kistafírozását

Vérlázító, felháborító, gusztustalan, leplezetlen, gátlástalan, életveszélyes, erőszakos – csak úgy sorjáznak az ellenzéki jelzők a betiltott oszlopreklámok újbóli engedélyezése kapcsán. A kormányoldal válasz gyanánt óvó és tanító nénikről, ismeretlen statisztikákról beszél, sőt még az állategészségügy is szóba kerül. Pedig csak újabb milliárdos piacot adnak a kormányfőhöz közel álló Garancsi Istvánnak. Új részletek a múlt heti bizottsági ülésről.

Parázs vita, pontosabban a parázs ellenzéki felszólalásokra adott rövid, kitérő kormányzati válaszok övezték a minap a törvényalkotási bizottságban a hazai közlekedési szabályok Garancsi István érdekeinek megfelelő módosításait. Az Orbán-kormány 2012-ben közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva betiltotta a villanyoszlopokra helyezett hirdetéseket, ami akkor kizárólag a baloldaliként ismert Bleuer István cégéhez, az Esmához kötődött. Az ily formán elértéktelenített társaság ez év áprilisában a kormányfőhöz közel álló Garancsi Istvánhoz került. Néhány héttel ezután a parlament Rogán Antal vezette gazdasági bizottsága a nemzeti fejlesztési tárca közlekedési szabálymódosító csomagjához csatolt indítványként kezdeményezte az oszlopreklámok újbóli engedélyezését.

Hivatalos indoklásukban indoklást nem leltünk, csak a tilalom feloldását rögzítő megállapítást. A javaslatokat végső formába öntő törvényalkotási bizottság ezt elfogadta, ám az indokolás fogalma a jelek szerint náluk is kimerül magyarnak látszó szavak egymás mellé helyezésében. A gazdasági bizottság rövid megjegyzéséhez annyit fűztek hozzá, hogy a módosítás szabályozott keretek között engedélyezi a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklámcélú berendezések közvilágítási, villany- és telefonoszlopokra helyezését, mintha a ragasztgatás eddig épp szabályozatlanul zajlott volna, netán ne lehetne bármely törvényt azzal indokolni, hogy célja a dolgok szabályozott keretek közé szorítása.

Az ellenzéki képviselőknek először a törvényalkotási bizottság múlt heti ülésén volt érdemi lehetőségük az üggyel kapcsolatos véleményük kifejtésére. A napirendi pont megtárgyalása rögtön kis közjátékkal indult: a bizottság fideszes elnöke, Gulyás Gergely ugyanis a teremben uralkodó hőségre panaszkodván megjegyezte, hogy az "az állat-egészségügyi szabályoknak nem biztos, hogy megfelelő". Ám kérése nem talált értő fülekre: az ablakokat a közvetítés miatt nem nyithatták ki, a klímaüzemeltetők meg azt üzenték, hogy a klíma üzemel. Gulyás Gergely a helyzetet nem erőpolitikával, hanem a figyelemre összpontosítva hidalta át.

Először a kormányt képviselő Szabó Zsolt, az eredeti törvényt előterjesztő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kapott szót. Habár az államtitkár gazdag felelősségi listájából könnyen juthatnánk arra a téves következtetésre, hogy Szabó Zsolt szinte az élet minden területéhez ért, az államtitkár eddig elsősorban energetikai pályázatok ügyeiben vétette magát észre. A tárcánál közlekedéssel pont egy másik államtitkárság foglalkozik Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár vezetésével. Ezen a bizottság tagjai láthatólag nem akadtak fenn. Szabó Zsolt a szóban forgó – az elmúlt hetekben komoly közéleti viharokat kavaró – közlekedésbiztonsági módosításról megelőző szónoki csapásként rögtön kijelentette, hogy arról a kormánynak nincs véleménye.

A szocialista Bárándy Gergelynél ettől láthatólag leszállt a vörös köd. A neves jogász elsősorban azt kifogásolta, hogy a kormány miért pont erről nem nyilvánít véleményt, amikor oly sok másról pedig igen. Vérlázítónak, felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy – szerinte – a kormány így próbál elmenekülni az üggyel kapcsolatos felelősségtől. Megfogalmazása szerint arról van szó, hogy amikor egy olyan cég tulajdonában állt az Esma, amely nem volt közvetlenül a Fidesz gazdasági köréhez köthető, akkor a villanypóznákra kihelyezett reklámok hirtelen veszélyeztették a közlekedés biztonságát. Most viszont, hogy az így tönkretett céget megvette egy, kifejezetten Orbán Viktor baráti köréhez tartozó vállalkozó, a gazdasági bizottság hirtelen már nem látja a reklámtáblák kihelyezésének közlekedésbiztonsági veszélyeit. Az is valós cél, hogy az immár Garancsi tulajdonába került cég előnyben részesítse a Fidesz hirdetéseit, a politikai ellenfelektől pedig megvonja a lehetőséget – vélekedett.

Kérdésként vetette fel, hogy van-e statisztika a baleseteknek a tilalom 2012-es bevezetését követő változásáról. Annak megfontolására kérte a bizottság tagjait, hogy megint egy gazdasági életet befolyásoló, személyre szabott jogalkotást kívánnak-e elfogadni, illetve a bizottság akar-e ahhoz asszisztálni, hogy ebben az országban tovább lehessen lopni. Arra is kérte képviselőtársait, hogy ne nézzék egymást hülyének.

A fideszes Vas Imre úgy fogalmazott, nem is érti Bárándyt, hisz törvényt a kormány hozzájárulása nélkül is lehet hozni. Képviselőtársa választási plakátokra tett megjegyzéseit se értette. Mivel a felszólalás érdemi részére, miszerint a bizottság Garancsi István profitja érdekében módosítja a törvényeket, nem reagált, azt Vas Imre biztos érti. Ellenben szükségesnek tartotta kinyilvánítani, hogy szerinte Bárándy Gergely olyan szavakat használt, ami miatt az óvó nénik és a tanító nénik a gyerekekre rászólnak. A hasonlat helytállóságáról néhány derűs szót váltott Bárándy Gergely, Vas Imre és Gulyás Gergely.

A jobbikos Szilágyi Gergely szerint a kormányoldal akként állítja be az ügyet, mintha a törvények jövőbeni változását előre megsejtő zseniális üzletemberről lenne szó, aki ezért egy veszteséges cégbe fektet. E tárgyban szükségesnek tartotta Andy Vajnát megemlíteni. Az, hogy ilyen javaslatokat gátlástalanul, a legkisebb leplezés nélkül hoz be a kormányoldal, számára óriási és mérhetetlen arroganciát mutat. A képviselő bizonyíthatatlan hivatali visszaélést is gyanít. Szerinte a törvényjavaslat a hármas metró felújításával vagy épp a kéményseprés rendszerének átalakításával együtt lobbiérdekek miatt veszélyezteti az emberek életét. Ha jól értjük, Szilágyi Gergely szerint az oszlopreklámok mégiscsak veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.

Fodor Gábor a liberális párt részéről arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltáskor még liberális Fidesz többek között azért jött létre, hogy szemben a kommunista időszakkal és a Kádár-korral, a politika ne tegyen mindig erőszakot a jogon. Szerinte a plakátszabály-módosítás tipikusan ilyen eset, ami nem felel meg a jogállami normáknak. Szerinte Szabó Zsolt azért nem nyilvánít véleményt, mert erre nem is lehet mit mondani, csak szégyenkezni. A szintén szocialista Hiszékeny Dezső nem kevés olyan fideszest ismer, akik szerint ez nyílt és közvetlen beavatkozás az állam részéről a gazdasági életbe, ami elfogadhatatlan, az egész eljárás gusztustalan, aki pedig ezt megszavazza, az tisztességtelen.

Szabó Zsolt a támadásoktól különösképp nem zavartatva magát rövid válaszában kifejtette: nem tudnak a jogalkotás és a balesetek között egyértelmű összefüggést mutató statisztikáról. De szakmai véleménye az, hogy a kormány vizsgálódik. (Az a kérdés nem hangzott el, hogy ha ilyen statisztikáról nem tudnak, akkor eredetileg mivel indokolták a tevékenység betiltását. Ráadásul néhány nappal az ügylet megkötése előtt lapunk megkeresésére Szabó Zsolt tárcája még határozottan, a statisztikai felmérésekre láthatólag tekintet nélkül védte a tilalmat, mondván, annak bevezetése óta nem állt be lényegi változás a közlekedésbiztonságban, így nem terveznek ilyen módosítást.)

Ezután a bizottság kormányoldala gyorsan megszavazta az indítványt, és már léptek is tovább.

Talán Bárándy Gergely indulatos felszólalása okán, de a kormány néhány óra múlva mégis kialakította nem is akármilyen véleményét az ügyről. Lázár János két órával az ülés után szokásos kormánytájékoztatóján a módosítás okaként már azt jelentette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint nincs összefüggés a balesetek és az oszlopreklámok között. Lapunk tudósítójának felvetésére úgy fogalmazott, a kormány nem most csinált hülyeséget, hanem a betiltással.

A fejlemények nyomán feltett kérdéseinkre a Miniszterelnökségtől és a nemzeti fejlesztési tárcától későbbi választ ígértek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.