15 százalékkal is csökkenhet az áram ára?

Bosszút állna a kormány az áramcégeken, ha még perelni merik a rezsicsökkentést. Tíz helyett akár 15 százalékkal is csökkenhetne akkor a tarifa.

"Nem tudom cáfolni, hogy a kormány elmarasztaló ítélet esetén ne tenne lépéseket. Mindenáron megvédjük a rezsicsökkentést, mert anélkül a magyar családoknak 4400 forinttal lenne magasabb a gáz- és a villanyszámlája. Ezért lehetnek intézkedések, de azokkal a háztartások csak jobban járhatnak" - mondta a Blikknek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a lap azon értesülésére reagálva, hogy 10 helyett 15 százalékos tarifacsökkentést írnának elő az áramszolgáltatóknak arra az esetre, ha a bíróság úgy döntene: mégis el kell ismerni a cégek többletköltségeit az áramárban.

Mint arról többször beszámoltunk: a gáztársaságok rendre megnyerték a múlt héten a Magyar Energia Hivatal (MEH) ellen indított pereiket, miután a szervezet a 10 százalékos rezsicsökkentést lehetővé tévő tarifamegállapítás során nem tartotta be az eljárási határidőket, és nem ismert el adóemeléseket költségnövelő tényezőként. A gáztársaságok esetén ez a döntés az árakra csak kismértékű hatást gyakorol, ám az áramszolgáltatók esetében - amelyek hasonló pereket indítottak - már jelentősebben befolyásolja az árakat, akár a kormányzati árcsökkentés felét is elviheti.

A Fidesz a rezsicsökkentés megvédése érdekében előbb kedden olyan törvényt fogadott el, amely visszamenőlegesen megtiltotta a szolgáltatóknak, hogy az adóemeléseket költségnövekedésként számolják el. Ezt követően egy másik javaslatot is benyújtottak, amelyben pedig tételesen írnák elő a gáz és áramszolgáltatóknak, hogy 10 százalékkal alacsonyabb tarifákat kell alkalmazniuk. Mindkét  jogszabály alkalmas arra, hogy felülírjon egy, a kormány számára kedvezőtlen döntést. A Blikk értesülése az, hogy a kedvezőtlen bírósági döntés esetén a kabinet a 10 százalék helyett akár 15 százalékos díjcsökkentést is előírna.

Ma a rezsicsökkentés védelme érdekében rendkívüli ülésnapot is tart az Országgyűlés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.