Tizedelik a víz- és szemétdíjat is

Július 1-jétől a január 31-én érvényes lakossági díjaiknak csak a 90 százalékát számíthatják fel a vízművek és a szemétszállítók – áll a fideszes Németh Szilárd csepeli polgármester, a rezsicsökkentést ellenőrző bizottság elnöke által tegnap benyújtott törvényjavaslatban.

A számlamérséklést a hulladékkezelők esetében 2014. január 1-jéig írja elő. A szolgáltatók erről kötelesek írásban, „egyértelműen” tájékoztatni a lakosságot.

Nem lesz könnyebb a szemétszállítóknak sem
Nem lesz könnyebb a szemétszállítóknak sem

A javaslat a gáz-, áram- és távhőszolgáltatókat is utasítja, hogy tavaly év végi díjaiknak csak 90 százalékát érvényesítsék. Pedig korábbi rendelkezések nyomán január 1-jétől már 10 százalékkal csökkentek a lakossági energiadíjak. Az indoklás szerint Németh Szilárd e törvénnyel szeretné biztosítani, hogy a rezsicsökkentés „ténylegesen realizálódjon”. Ennek kapcsán több fogyasztói kifogásra hivatkozik. Arra ugyanakkor nem tér ki, hogy vizsgálataik igazolták-e a gyanút, avagy sem. Megjegyzendő, a kormányzat által többször megfogalmazott vádak ellenére eddig nem került nyilvánosságra ezt bizonyító adat.

A szabály külön is rögzíti, az előírások végrehajtásáról a cégeknek minden hónapban igazolást kell küldeniük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak. Amennyiben e szerv szerint egy szolgáltató nem teljesített, úgy a cégnek minden érintett lakossági fogyasztója számára fizetnie kell 10 ezer forint kötbért: a cél „a szolgáltatók jogkövető magatartásának ösztönzése”.

Az új szabály szerint a kormány meghatározhatná az ügyfélszolgálati irodák számát és a fejlesztési terveket. A közműcégek nem háríthatnák át a megemelt Robin Hood-, a most bevezetett közmű- és tranzakciós adót ügyfeleikre. Igaz: az e tárgyban jelenleg zajló perek elsőfokú, a kormánynak nem kedvező döntései nyomán pénteken Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési tárcavezető is hasonló tartalmú módosítást terjesztett be – visszamenőleges hatállyal –, és a parlament ezt el is fogadta.

A víziközművek eltérő rendelkezésig a nem lakossági fogyasztóik díját sem emelhetnék a januárban hatályos fölé. A hivatal a vízdíj változtatására 2013. szeptember 15. helyett legkorábban 2014. október 15-ig tesz javaslatot. Fix megtérülésű, uniós beruházás esetén egyedi hivatali engedéllyel eddig is emelhető volt a vízdíj, de az ebbéli mozgásteret a módosítás szűkíti.

A hulladékgazdálkodók januárban ugyan emelhettek 4,2 százalékkal, de további rendeletig céges ügyfeleik díja sem nőhet. Az új hivatali szemétdíjjavaslat legkorábbi időpontja ez évről 2014. szeptember 30-ra módosul.

A parlament ma a rezsidíjak ügyében tart rendkívüli ülést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.