Hihetetlen borzalmak egy szigetszentmiklósi "családban"

A Blikk információi szerint egy szigetszentmiklósi házaspár éveken át kínozta három kiskorú gyerekét: rendszeresen verték és megerőszakolták őket, rágcsálókat és ürüléket adtak nekik enni.

A most elkészült vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki, előtte azonban gyakran félholtra verték őket. Az anya ahelyett, hogy megakadályozta volna a brutalitást, segített férjének – írja a Blikk.

– Még a sokat próbált kollégák is elborzadtak. A gyerekek egészen addig a napig, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, nem fürödtek és a fogkefét sem ismerték. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg – mondta a lapnak egy rendőrségi forrás, és hozzátette: még elképzelni is nehéz, de patkányokkal és más rágcsálókkal etették a gyerekeket, nemegyszer pedig emberi ürüléket forgattak kókuszreszelékbe és azt adták a gyerekeknek.

A két fiú egyszer megszökött, távollétükben minden terror a lánytestvérükre szakadt. Amikor megtalálták őket, szörnyű büntetést kaptak, és olyan durván megerőszakolták őket, hogy eszméletüket vesztették. A házaspárt, K. Rudolfot és feleségét, Andreát egy évvel ezelőtt fogták el, amikor a gyermekvédelmi szolgálat elvette tőlük a gyerekeket, mert nem jártak iskolába. Nevelőszülőkhöz kerültek, és a gyámok szembesültek először mindazzal, ami a három testvérrel történt. Ők értesítették a rendőröket.

A szomszédok állítólag semmit sem vettek észre abból, mi megy a családban.

– Szótlan, félénk gyerekek voltak, de ez úgy tűnt, mintha jól neveltek lettek volna. Amikor a rendőrök itt voltak, s elmondták, mi történt, elsírtam magam – mondta egy asszony a Blikknek.

A családfő ügyvédje, dr. Csics Péter kérdésünkre megerősítette, hogy ügyfele ellen folyik egy eljárás, de mint mondta, amíg a vádiratot nem kapja kézhez, addig bővebben nem kíván nyilatkozni.

A történtek kapcsán lapunk megkereste a Pest Megyei Főügyészséget, ám Gyugyi Csilla szóvivő csak szűkszavúan nyilatkozott. Nem cáfolta a Blikk értesüléseit, de csupán annyit mondott: egyebek mellett szexuális erőszak bűntette miatt valóban megtörtént a vádemelés az ügyben, amelyben zárt tárgyalást rendelt el a bíróság. A szóvivő részleteket nem közölt arra hivatkozva, hogy ebben az esetben a nyilvánosság tájékoztatásánál fontosabb a gyerekek védelme, lelkiviláguk megóvása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.