Még mindig méteres magasságban áll a vörösiszap Devecseren

Méteres magasságban állt kedd kora reggel Devecser több részén is a vörösiszap, amely hétfő délután zúdult rá a Veszprém megyei városra, és elöltött 230 házat, 19 utcát. A városban több tucatnyi katonai jármű sorakozik, védőmaszkot viselő rendőrök próbálják a járható utakon irányítani a forgalmat - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Az éjjel ugyanakkor a város több utcáját megtisztították, így a Devecseren az átmenő forgalom biztosítva van.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere az MTI-nek azt mondta: az iszappal elöntött házakat, amelyekből kimenekítették az embereket, rendőrök őrzik, az utakat lezárták. A városban kedden elmarad a tanítás, ugyanis az iskola épületében szállásoltak el 40 helybélit és a mentésben dolgozó szakembereket. A városvezető közlése szerint hétfő késő estig 80-90 embert szállítottak égési sérülésekkel mentőhelikopterrel és autóval kórházba.

A katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint 40 embert a helyszínen láttak el a mentők, 16 embert a győri, 19 embert az ajkai kórházban ápolnak másodfokú égési sérülésekkel. Hat embert súlyosnak minősített égési sérülésekkel a győri kórházban ápolnak. A sérülést a maró hatású vörösiszap okozta. Bakos György tájékoztatása szerint hajnalig újabb sérültekről nem érkezett jelenté

A katasztrófavédelem felkészült a kármentesítésre, a lúgos kémhatás csökkentésére savasító folyadékot öntöttek három helyszínen három időpontban a Marcal folyóba - mondta a szóvivő.

Devecser legtöbb utcája vörös színű, az árkokban hömpölyög az iszap, az utcákon katonai teherautók, ivóvizes tartálykocsik sorakoznak. A kordonokkal lezárt utak előtt láthatósági mellényt és arcmaszkot viselő rendőrök állnak. A kastélyparkban, a mélyebben fekvő szántóföldeken és utcákon méteres magasságban áll az iszap, a tűzoltók szivattyúzással próbálják átemelni a vöröses sártengert.

A polgármester tájékoztatása szerint a városlakóknak nem kell védőmaszkot kiosztani, ugyanis - mint mondta – a szakemberek szerint a nehézfémet tartalmazó vörösiszap radioaktív sugárzása elenyésző. A város nagyobb részén nincs gáz- és áramszolgáltatás, illetve ivóvíz, a szakemberek a délelőtt folyamán azon dolgoznak, hogy a közműszolgáltatást a lehető leghamarabb visszaállítsák - mondta Toldi Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.