A késnyomokat nem vette észre az orvos, a gyilkosokat a rendőrök megtalálták
A pécsi rendőrök gyilkossággal gyanúsítják a 40 éves F. Pétert, a 27 éves B. Pétert, valamint a 29 esztendős K. Tímeát. A bűnjelek és tanúvallomások alapján gyanítható, hogy a három gyanúsított január 14-én Pécs meszesi lakótelepén megölt egy 67 éves egyedül élő nőt.
A halott asszonyra a szomszédok törték rá az ajtót, majd hívták a háziorvost. A 2001. óta praktizáló orvos nem vette észre, hogy az idős nőt összeszurkálták, s úgy vélte, hogy volt betege halálát agyvérzés okozhatta. A háziorvos utasítására azonban a Baranya Megyei Kórház patológusai két nappal később megvizsgálták a halott asszony testét, s ők megállapították, hogy a nő halálát késszúrások okozták. A patológusok 15 szúrt sebet találtak az áldozaton. A bűncselekményről értesítették a rendőrséget, ám addigra az asszony gyermekei kitakarították anyjuk lakását, s ezzel akaratlanul eltüntették a gyilkosság beszédes nyomait.
A rendőrség így komoly hátrányból indult, ám mostanra - úgy tűnik - sikerült ledolgozniuk, s megtalálták a gyilkosság gyanúsítottjait. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a három büntetett előéletű gyanúsított ismerte áldozatát. Az eddigi adatok alapján egyértelműen haszonszerzés reményében törtek rá az idős asszonyra. A gyanúsítottak tagadják a bűncselekményt, a pécsi bíróság ennek ellenére az eléje tárt bizonyítékok alapján hétfőn úgy döntött, hogy mindhármójukat letartóztatja.
Az áldozat végzetes sebei felett elsikló háziorvost az ÁNTSZ még februárban figyelmeztetésben részesítette.