Az író egy hosszú beszélgetés után döntött Koltai személye mellett, és átadta neki a forgatókönyv akkori változatát, melyet Spiró Györggyel írt közösen (úgy volt megcímezve, hogy írta Spiró György Kertész Imre társaságában). Koltai Lajos bevallja, sokáig nem olvasta a regényt, a Maléna forgatására vitte magával Marokkóba, ott viszont nem tudott szabadulni tőle. Szavai szerint beleszeretett az irodalomba, melyről addig nem is tudta, hogy ilyenfajta formában, magyarul létezik. Jobban érdekelte és értékelte a regényt annál, hogy csak operatőrként vegyen részt a megfilmesítésében.

Ekkor még nem tudta, hogy Kertész Imre érdeklődik iránta, többek között ezért is jött létre a már említett, sorsdöntő beszélgetés. Ezen eleinte segítséget kért az író a filmestől, de a végén azt mondta Koltainak: „végre tudja valaki, hogy mit írtam”. Sokat beszéltek a történet linearitásáról, a fiú, Köves Gyuri szemszögéről: mivel a holokauszt borzalmai felfoghatatlanok, csak annyit látunk, amennyit a gyermeki elme képes feldolgozni. Ezután még sokat dolgoztak közösen a forgatókönyvön. A rendező kívánságait, konkrétan, hogy írja meg a sorok mögött rejlő érzelmeket, Kertész Imre rendre teljesítette. Tíz oldalanként küldte az anyagot, mindig abban a reményben, hogy tetszeni fog az iromány.

Amikor elkészült a végső változat, olyan minőségű írás volt, mely mindig választ adott Koltai Lajosnak, ha a forgatás közben valamiért elbizonytalanodott. Mindig volt egy mondat, egy kertészi igazság – a túlélőé, aki nélkül nem lehetett volna elmesélni, mit is jelent az, hogy „sorstalanság”.

Kertész Imre számos díszvetítésen vett részt. Mindig szerveztek neki vacsorát, de ő inkább a filmet nézte meg – emlékezett vissza Koltai Lajos.