Kertész műveinek befogadástörténetéhez persze mindezekkel együtt hozzátartozik, hogy bennük az a világkatasztrófa van jelen, ami nálunk máig feldolgozatlan, nem egyszer rágalmakkal kísért. Rendíthetetlen ön- és létértelmezésének alapja az, amit A holocaust mint kultúra című, 1992-es bécsi előadásán mondott el arról, hogy a mindannyiunkat érintő nagy etikai problémák hogyan dőlnek el. Azt a kérdést tette fel, hogy teremthet-e a holokauszt értéket. Mi az – vethetjük közbe –, hogy sok millió ember iszonyú elpusztítása teremthet-e értéket? Kertész megadta a választ. Nem csak 1992-ben. Előtte is. Azóta is. Arról beszélt, arról ír mindmáig, hogy
a holokauszt felmérhetetlen szenvedések révén felmérhetetlen tapasztalatokhoz, tanulságokhoz vezetett, ezért felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik benne.
Kozmikussá tágítva: a kor embere, számunkra új erkölcsiséghez, tudáshoz vezethet... Azaz vezethetett volna, mondhatjuk a mai Magyarországon. Az erkölcs, az ismeret, a szembenézés kultúrája nálunk meg sem született. A hiábavalóság őrlő folyamatosságában mintha a remény is elveszett volna, hogy valaha megszülethet. Ez származásra, vallásra való tekintet nélkül minden honpolgár számára, az ország számára: útvesztő. Akár elismertetik, akár nem.
Erről a végzetnek nevezhető folyamatosságról írta Ady Endre száz éve: „Az országnak hazudnak a kormányzói és az ország azt hazudja vissza, hogy rendben van...kitartottuk és kitartjuk azokat, akik megölik a jelenünket, de mi lesz a jövővel?".
Kertész Imre – miközben a holokauszt írója – műveivel, intéseivel úgy dolgozta fel múltját, úgy konvertálta regényeibe, esszéibe „anyagát", hogy nemcsak a múltról és a jelenről, de a mindenkori jövőről, mint várható ismeretlenről is beszélt. Úgy fordult az európai emberhez, a keresztény értékeket menteni próbáló lidércnyomásos világhoz, hogy az „megértse halandóságát és megmentse a lelkét". Ezt nem könnyű befogadni.
Ne takarjuk el a szemünket! Nézzünk szembe azzal, hogy mi érvényesült a mentalitásvilágban, mi valósult meg hosszabb távon, történelmi tanulságként Vörösmarty, Ady művéből, Babits intéseiből, Márai Naplóiból. Szűkös az eredmény. De mégis: a mieink. Ha keveseké is. Ez lesz Kertész Imre életútjának, műveinek a sorsa is. Megőrizzük. Vigyázunk rá.
