Vizsgálatot indítottak a franciák a Volkswagen ellen

Súlyos csalás gyanúja miatt vizsgálatot indított a párizsi ügyészség a Volkswagen emissziós botránya miatt - közölte pénteken a vádhatóság.
A német autógyárat azzal gyanúsítják, hogy csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő dízelmotorral látta el világszerte a járműveit. A párizsi ügyészség a Franciaországban eladott gépkocsik ügyében indított eljárást. A francia vizsgálatot egy párizsi önkormányzati képviselő feljelentése nyomán indították el.

A legnagyobb európai autógyártó korábban elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóba telepítettek olyan szoftvert, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. Ebből közel egymilliót Franciaországban adtak el.

A francia nyomozás az egészségre vélhetően veszélyes termékkel elkövetett súlyos csalás ügyében indult, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a dízelmotorok kipufogógázait 2012-ben rákkeltőnek nyilvánította.

Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy véletlenszerű teszteléseket végeznek a Franciaországban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat. A tárcavezető „az állam és az adófizetők meglopásáról" beszélt annak kapcsán, hogy kiderült, a Volkswagen autógyár csalt bizonyos modelljei károsanyag-kibocsátását illetően, s jelezte: a minisztérium már vizsgálja, hogyan tudná visszafizettetni a VW csoporttal az állami támogatást, amelyet az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlásához nyújtott a vásárlóknak.

A párizsi ügyészségen indult vizsgálattal egyidőben egy környezetvédő egyesület, valamint Volkswagen gépjármű-tulajdonosok és a Volkswagen csoport francia részvényesei országszerte több feljelentést is tettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.