Vitték a pénzt a befektetési alapokból

A bizonytalan pénz- és tőkepiaci helyzet nem kedvezett a hazai befektetési alapoknak áprilisban. Néhány kivételtől eltekintve az ügyfelek is inkább vitték a pénzt, mint hozták. A kezelt vagyon a hónap során több mint negyvenmilliárd forinttal csökkent.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona 41,31 milliárd forinttal, azaz 1,3 százalékkal csökkent áprilisban. A kötvényalapok, az abszolút hozamú alapok és a tőkevédett alapok kivételével minden kategóriában csökkent a nettó eszközérték. A hónap végén a Bamosz-tagok összesen 3117 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A nyilvános nyílt végű értékpapíralapok adják az összvagyon többségét (61,7 százalékát), az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban 0,84 százalékkal csökkent, és ezúttal a kép az egyes alapkategóriák esetében csak kevéssé tért el egymástól.

A pénzpiaci alapoknál összességében 16,7 milliárd forint áramlott ki, amit azonban a pozitív hozamok nem tudtak ellensúlyozni, így csekély, 0,86 százalékos csökkenést következett be ezen alapok összvagyonában. Meg kell jegyezni, hogy az eurós és dolláros pénzpiaci alapok esetében az elmúlt hónaptól eltérően, szintén már az eladók kerültek túlsúlyba.

A kötvényalapokon belül vegyes a kép. Összességében 2,14 százalékos vagyongyarapodást láthatunk, viszont gyakorlatilag tőkebeáramlás nem történt, azaz csak a hozamok okozták a vagyon növekedését. Bár a szabad futamidejűeknél közel másfél milliárdos volt a tőkebeáramlás, de a hosszú futamidejű kötvényalapokból hasonló nagyságrendű pénz távozott.

A tőzsdék esetében mind a fejlett, mind a fejlődő régióban korrekciót láthattunk, a BUX ezen belül is alulteljesítő volt. Nem meglepő tehát, hogy a részvényalapoknál az eladók dominanciája volt érezhető. A visszaváltások meghaladták az ötmilliárd forintot, ami összességében 4,05 százalékos csökkenést eredményezett a részvényalapok vagyonában.

Ebben a hónapban a tőkevédett alapok kategóriája a pozitív kivételek közé tartozik. A tőkebeáramlás 4,4 milliárd forint, a teljes vagyongyarapodás a kategóriában pedig 1,3 százalékos. Szintén üdítő kivételt jelentettek az abszolút hozamú alapok. Ennek az alapkategóriának a növekvő népszerűségét jelzi, hogy most sem csupán egy rövid fellángolást láthattunk, hanem már hosszú ideje tartó folyamatos vagyongyarapodást. A kategória nagyságához képest az áprilisi tőkebeáramlás is jelentősnek mondható: közel 4 milliárd forint volt.

A nyilvános ingatlanalapoknál ugyanakkor továbbra is a visszaváltások domináltak, ami elérte a 3,1 milliárdot, de az alapok pozitív átlaghozama lényegében ellensúlyozni tudta ezt, így a vagyoncsökkenés mindössze 0,3 százalékos volt.

A kisebb kategóriákat illetően a vegyes alapok viselkedése belesimult a trendbe. Az időszaki visszaváltások meghaladták az 1,4 milliárdot, a vagyonváltozás pedig, akárcsak a teljes befektetési alapok állománya esetén -1,3 százalék. Az árupiaci alapok esetében is hasonló tendencia érvényesült. Szerény tőkekiáramlás (44 millió forint) mellett 1,5 százalékos vagyoncsökkenést tapasztalhattunk.

A zártkörű alapok vagyona a visszaváltások miatt áprilisban is jelentősen, 13 százalékkal csökkent, ezen belül is elsősorban a részvényalapok esetében, melyekből 26 milliárdot vontak ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.