Vasutastól ne lopj autót! Műholddal követi autóit a MÁV

Új autókat kaptak a vasutasok: a MÁV Csoport a Porsche Lízingtől bérelt személy- és haszongépjárműveit műholdas rendszerrel figyeli. Az új flottaszerződéstől évente 400 millió forint megtakarítást várnak.

Lecseréli közúti járműparkját a MÁV. A beszerzésére kiírt közbeszerzést a Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. nyerte el – tájékoztatta lapunkat az állami vasút. Az igazi újdonság azonban nem ez. Sokkal inkább az, hogy a vasutasok gépkocsijai GPS nyomkövetőt kapnak. Így a MÁV-nál már nemcsak azt tudják majd megmondani, hogy vonataik merre járnak, hanem azt is: autóik hol vannak.

Gépkocsiszállítójával a MÁV 2011 októberében írta alá szerződését. Az első járműveket már tavaly november végén átvették, és a várakozások szerint márciusban az utolsó autók is megérkeznek. Az ötéves flottabérleti szerződés a bázishoz képest, hat éven keresztül évi 405 millió forint megtakarítást jelent majd.

A szerződés garantálja, hogy a költségek a teljes futamidő alatt kiszámíthatóak maradnak. Mind a bérleti díjhoz kapcsolódó, futamidő végi maradványérték, mind pedig a flottakezelési díj kockázatát száz százalékban a Porsche Lízing vállalta magára. Így a korábban magasabb díjért igénybe vett, átlagosan 5-6 éves, sokat futott járműállomány további fenntartása helyett lényegesen kedvezőbb áron használhat új gépjárműveket a cégcsoport.

A vasútnál azt mondják: a költségcsökkentés nemcsak az új autópark kedvezőbb flottabérleti szerződésének eredménye. Valamennyi újonnan bérelt jármű mozgását GPS-alapú flottakövetés kíséri figyelemmel, amelynek használata – az üzemeltető tapasztalatai alapján – várhatóan további 10 százalékos üzemanyag-megtakarítást és szigorúbb kontrollt eredményez.

Mivel a bevezetett alkalmazás közvetlenül kapcsolódik a vasúttársaság saját gépjármű-elszámolási rendszeréhez, az adatok automatikusan jelennek meg a MÁV adminisztrációjában, amely szintén jelentős munkaidő- és költségmegtakarítást hozhat.

A MÁV új autóit használó vasutasoknak a jövőben egy számokból álló kóddal kell azonosítaniuk magukat. Az erre szolgáló kezelőfelületen a céges és magánutak is elkülöníthetők – így ezeket azonnal lehet kontrollálni, illetve bármikor vissza lehet keresni. A MÁV kérésének megfelelően a flottakövetés nem kezel személyes adatokat, az egyes sofőrök nevét a rendszerben kódok helyettesítik, amelyeket csak a MÁV saját szoftvere tud személyekhez kötni.

A rendszerből több speciális riport, kimutatás is lekérdezhető akár nagyobb állományra, vagy akár egyetlen járműre. A számítógépes program képes arra is, hogy egy-egy autó földrajzi helyzetét megjelenítse. Az adatok összevetésével regisztrálhatóak a megtett kilométerek, nyomon követhető a felhasznált üzemanyag mennyisége, a járműben lévő üzemanyag készlete, a sofőrök vezetési, munka-, valamint pihenőideje.

A remények szerint a fejlesztéssel a szállítási feladatok megszervezése is hatékonyabbá válik. A párhuzamos, üres futások teljesen megszűnhetnek, és a számítások szerint a gépjárműflotta összességében több százezer kilométerrel kevesebbet fut majd évente.

De a műholdas járműkövetésnek más haszna is lehet. A várakozások szerint legalábbis a vasút szolgálati gépkocsijai kevésbé lesznek vonzó célpontok az autótolvajok számára. Ha valaki mégsem tud ellenállni, számíthat rá, hogy a járművekre telepített GPS-rendszer segítségével minden korábbinál gyorsabban megtalálják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.