Variációk devizahitel-mentésre: Orbán személyesen kért javaslatokat

Több verzió mehet a kormány elé devizahiteles ügyben, a bankoknak mindenképpen rossz lesz a döntés, a kérdés az: mennyire. A tét, hogy ezermilliárdot bukik-e a rendszer, vagy csak néhány tízet.

Orbán Viktor személyes utasítására kezdett el dolgozni több minisztérium is azon, mit lehet tenni a devizahitelesek terheinek könnyítéséért. A kormányfő az Index információja szerint a Kúria döntését követően pöccent be, hiszen a bíróság előtt demonstráló adósok a miniszterelnök házánál is kifejezték egyet nem értésüket.

Azt továbbra sem tudni, mi lehet a döntés, több variáción is dolgoznak. A portfolio.hu szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) feladata az árfolyamrés problémájának megoldása – a Kúria döntése is erről szól. A probléma, hogy 2010-ig a bankok a hitel folyósításakor az eladási, míg a törlesztéskor a vételi árfolyamot alkalmazták, így az ügyfelek különböző mértékben (0,5-1, de akár 1,5 százalékkal) nagyobb terhet kaptak, mint e nélkül. Azóta nem alkalmazható árfolyamrés – oda-vissza középárfolyamon kell számolni a váltáskor. A Kúria döntése arról szólt: attól, hogy az árfolyamrést mint költséget nem nevesítették, a szerződés még nem semmis, ám azt egy külön perben kell meghatározni, mennyiben jogos ennek alklamazása, és mi jár ebből – esetleg – vissza az ügyfélnek. 

Nem tudni, milyen megoldást készít elő az NGM, ám amennyiben olyan szabály születik, hogy az árfolyamrés teljes egészében visszajár az ügyfeleknek, az a bankrendszernek 81 milliárd forintba kerülhet számítások szerint. Ennél van enyhébb verzió is, például, ha csak a középárfolyamig mennek vissza, akkor az nem kerül többe a bankoknak 40 milliárdnál. 

Ennél durvább megoldás lehet, amin a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium dolgozik. Navracsics Tibor miniszter múlt heti bejelentése értelmében itt azt vizsgálják, hogy van-e jogi lehetőség az árfolyam-változásoktól mentesíteni az ügyfeleket. Itt több variáció merülhet fel, a bankok számára a legrosszabb volna, ha minden devizahitelnél visszamenőleg kötelezővé tennék az eredeti árfolyam alkalmazását. Vagyis: a bankok nem érvényesíthetnék az árfolyamok eltéréséből származó különbséget. Ez számítások szerint ezermilliárdos veszeteséget okozna a bankrendszernek. 

Ugyanakkor szakértők úgy vélik: a legdurvább verzió elfogadására kevés az esély. Ennek részben oka, hogy a bankrendszer nem bírna elviselni ekkora terhet. Így valószínűleg a legkeményebb variációban is megosztanák az árfolyammozgás eltörléséből adódó terheket a hitelfelvevők, a bankok és a kormány között. De szó lehet arról is, hogy az érintettek körét korlátozzák (például csak azokra, akik 90 napon túli, nem fizetett tartozással rendelkeznek), vagy csak egy újabb – az eddigieknél is kedvezőbb – végtörlesztési rendszert fogadnak el (ezzel viszont csak azok tudnak majd élni, akik ki tudják fizetni a teljes tartozásukat). 

Elképzelhető azonban még az is, hogy az árfolyamgát rendszerét szélesítik ki, például úgy, hogy azt kötelezővé teszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.