Varga: Jogos a strasbourgi bíróság trafikdöntése

Varga Mihály szerint a magyar állam jogosnak ismeri el a Emberi Jogok Európai Bíróságának a döntését, miszerint a magyar állam a trafikpályázattal megsértette a trafikosok jogait. Akik pereltek, most kártérítést kapnak.

A trafikrendszer átalakításával kapcsolatban hozott strasbourgi bírósági döntést a magyar kormány, ahogy eddig is, kötelezőnek ismeri el magára nézve - fejtette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter arra a kérdésre reagált, hogy kedden első fokon, nem jogerősen, az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban kimondta: a magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon. Varga Mihály közölte: a szükséges kártérítéseket ki fogják fizetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.