Újabb négy online pénztárgép kapott típusengedélyt

Verseny továbbra sincs a piacon: mind a négy gép ugyanattól a lengyel Novitus cégcsoporttól származik, amelyik eddig is a kasszaengedélyek zömét megkapta. Az áruk pedig itt jóval magasabb, mint Lengyelországban.

Újabb online adatkapcsolatra képes pénztárgépek jelentek meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már tizenegy engedélyezett gép közül válogathatnak - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Azt a minisztérium közleménye már nem domborítja ki eléggé, hogy a négy forgalmazó, a Laurel Számítástechnikai Kft., a Montel Informatika Kft., a Micra-Metripond Kft. és a nemrég a pénztárgéppiacra lépett, komoly Fideszes kapcsolatokkal rendelkező  LA Pénztárgép kft. ugyanazt a JOTA típusú pénztárgépet kínálja.

Mint ismeretes, az öt forgalmazó közül az Alt-Cash Kft. az egyetlen, amelyik nem a lengyel Novitus "sento" típusú pénztárgépét teríti a magyar piacon. Az összes többi cég lényegében ugyanazt a pénztárgépet árulja meglehetősen magas, 130-140 ezer forintos bruttó áron. (A cégek a kormányzat által megadott rövid határidőket okolják, hogy kénytelenek voltak közösen fejleszteni.)

A helyzet az újabb kasszagépekkel sem változik. A "Jota" a lengyel ELZAB cég gyártmánya,  amely cég a Micra-Metripond Kft. tulajdonosa is egyben, és amelyben 2010 óta a Novitus többségi tulajdonos. Az ELZAB honlapjának illetve más pénztárgépes honlapok tanúsága szerint Lengyelországban jelenleg bruttó 1500 zloty körüli, azaz durván 110 ezer forintba kerül, igaz, a lengyel nyelvű honlapon nincs nyoma annak, hogy a lengyel gépek képesek lennének online adatkapcsolatra. A magyar gépek ugyan képesek rá, ám igencsak borsos áron, az eddig a forgalmazók 200 ezer forint körüli bruttó áron kínálták az online adatkapcsolattal feltuningolt Jota gépeket.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal tájékoztatása szerint még további kiskasszás kérelmek elbírálása van folyamatban.

Az NGM közleménye hangsúlyozza, hogy a pénztárgégpek árának a csökkentésére megállapodást kötöttek az Alt-Cash Kft.-vel (az egyetlen cég amelyik Samsung típusú koreai pénztárgépet forgalmaz) hogy 30 millió forintos kormányzati támogatás fejében novemberig 10 ezer darab gépet dobnak a piacra legfeljebb 100 ezer forintos áron. Ugyanakkor ez csepp a tengerben: becslések szerint mintegy 200 ezer kassza kereskedő tulajdonosának kell napokon belül megrendelni a pénztárgépet.

Korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter leszögezte: nem számítanak arra, hogy a piacon a forgalmazók kartellezni fognak, illetve szerintük az itteni forgalmazók abban lesznek érdekelve, hogy minél olcsóbban kínálják a pénztárgépeket, mivel a forgalmazók nemcsak gépet adnak el, hanem a gépek szervizelése miatt piaci részesedést is szereznek.

Ugyanakkor lapunk megírta: messze nem volt ilyen naiv a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amelyik már jó előre figyelmeztette az NGM-et, hogy a kormányzati nyomásra rendkívül szoros határidőkkel kiírt pénztárgép-átállás miatt hiány alakulhat ki a piacon pénztárgépből, ami azt fogja eredményezni, hogy a forgalmazók emelni fogják az áraikat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.