Trónfosztás az autópiacon

Globálisan is népautóvá vált a Volkswagen, amely az idei első féléves eladási statisztika szerint letaszította trónjáról a Toyotát. Ráadásul három évvel korábban, mint a világelsőség elhódítását Wolfsburgban maguk elé célul kitűzték.

A VW-csoport alá tartozó márkák modelljeiből az első félévben viágszerte 5,04 milliót adtak el, szemben a Toyota-csoport 5,02 milliós darabszámával. A németek hatalomátvételét ezúttal az öt és fél éve nem látott ütemben bővülő európai eladások olajozták meg, kompenzálva azt a csökkenést, amit a világ legnagyobb piacán, Kínában elszenvedtek.

A globális autópiac 2009 óta eddig folyamatosan növekedett, leszámítva a válságát élő eurózónát, ahol az értékesítések hosszas visszaesést követően csak tavaly lódultak meg. Most Kína okozza a gyártóknak a legnagyobb fejfájást, a gazdaság elerőtlenedése, a kereslet mérséklődése stratégiaváltásra készteti őket.

A VW is gondolkozik ezen, a Der Spiegel szerint kínai gyáraikban a 300 napos éves munkarendről 270 naposra állnak át, csökkentve ezzel a termelést. A cég ezt cáfolta és azt sem kommentálták, hogy Kínából származó nyereségük az idén egymilliárd euróval zuhanna meg.

Legnagyobb piacán, Kínában a VW az első félévben 1,74 millió autót adott el, ez 3,9 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, egyben tíz éves mélypont a cég történetében. A lanyhuló kereslet mellett az egyre jobb és olcsóbb kínai autók konkurenciájával is meg kell küzdeniük a németeknek.

A rivális Toyota viszont erősödött: az első félévben tíz százalékkal, 513 ezer darabra növelte forgalmát. A teljes kínai autógyártás egyébként 94,3 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik, és ez a Sanford C. Bernstein piacelemzői szerint egyre csökkenő trendet mutat. A gyártókat az oroszországi gazdasági szankciók és Dél-Amerika pangó autópiaca sem lelkesítheti fel.

Az Egyesült Államok is lassuló pályára állt, a féléves 4,4 százalékos bővülés a gazdasági kilábalás kezdete óta a legharmatosabb adat. Itt a Toyota a piac átlagot meghaladó, 5,6 százalékos plusszal tarolt, a VW csak 2,4 százalékra volt jó. Európába fordított a helyzet, a hat százalékos többleteladást produkáló VW mögött 5,7 százalékkal zárkózik a Toyota. Japánban viszont a tavalyi áfaemelés miatt csökkenő kereslet a VW-nél 17, a Toyotánál 8,2 százalékos visszaesést eredményezett. Sőt, a VW-nek 16 év után át kellett adnia az első helyet a Mercedesnek az importautók versenyében.  

A BNP Paribas elemzői szerint a gyártók tudták, de alulbecsülték a veszélyt, ami elkerülhetetlen költségcsökkentésekhez, azaz kapacitásszűkítéshez és létszámleépítéshez vezet az autóiparban. Ez kifejezetten rossz hír az Audi-Mercedes-Suzuki trió által reprezentált hazai autóiparban, hiszen a luxusmárkák termékei iránt eddig a távol-keleti országokból volt a legnagyobb kereslet. A Porschét, a Minit és az Audit is magába foglaló VW-csoport értékesítési vezetője, Christian Klingler a Bloombergnek elismerte, hogy ők sem immunisak a megváltozott körülményekkel szemben, de egyelőre feszültséggócokkal, s nem válsággal kell számolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.