Tisztázták a bukott Volkswagen-vezért

Nincs terhelő bizonyíték Martin Winterkorn, a Volkswagen-csoport múlt szerdán lemondott vezérigazgatója ellen – ismerte el a braunschweigi ügyészség. A hétfőn elrendelt bűnügyi vizsgálatot nem nevesített személyek gyanúja alapján indították el, de meggyőző bizonyítékok nem voltak a céget nyolc éven át igazgató szakember ellen.

Hamar tisztázta az ügyészség Martin Winterkorn lemondott VW-vezér esetleges büntetőjogi felelősségét a dízelbotrányban. Mi több, az ügyészség sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Winterkornt gyanúba keverték, s ebben a sajtó felelősségét is felvetették. Az exvezér kezdettől fogva tagadta, hogy tehetne a csalásról – írja a Reuters. Az ügyészség példamutatóan gyors volt, a VW viszont bejelentette, hogy a tervezettnél jóval tovább tart majd a dízelbotrány felderítése.

A vezér már nem az ügyészségre figyel
A vezér már nem az ügyészségre figyel
Fabian Bimmer / Reuters

A költségek hatalmasak, már most biztos, hogy a történet többe fáj az e célra félretett 6,5 milliárd eurónál. Emiatt a VW-konszernnél várhatóan megszorító intézkedésekre kényszerülnek, ezek kidolgozása már Hans Dieter Pötschre, a felügyelőbizottság elnöki posztjának legesélyesebb várományosára hárul majd. A menedzsment mindent megtesz azért, hogy elkerülje a vállalat hitelbesorolásának rontását, mert akkor sokkal nehezebben jutnának kölcsönökhöz, mint eddig, s ez a cégóriás gazdálkodásán mély sebet ütne. A Moody’s, az S&P és a Fitch egyaránt a leminősítést előrejelző negatív figyelőlistára tette a Volkswagen papírjait. Ám ha hirtelen pénzre lenne szükségük a németeknek, akkor szóba kerülhet a Bugatti, a Ducati vagy a Lamborghini márkák eladása, ezek gyorsan és jó áron értékesíthetők.

A cég ma még enélkül is fizetőképes, készpénzállománya 17,6 milliárd euróra rúg, s 15 milliárd eurónyi könnyen értékesíthető vagyona van értékpapírokban. Még nyolcmilliárd eurónyi, szavazati joggal nem járó elsőbbségi részvényt is kibocsáthatnak – ha lesz, ki lejegyezze.

Átírja a botrány a büdzsét is

A kormánynak együtt kell működnie a győri Audi-gyárral. Segíteni kell a cégeket, arra is fel kell készülni, ha a magyar gazdasági növekedésből kisebb részt tudnak vállalni – fogalmazott Lázár János. Varga Mihály pedig arról is beszélt, hogy a botrány következtében módosulhatnak a 2016-os költségvetés számai. Az autógyárakat nem segítik ki közvetlenül, de nem kizárt, hogy megpróbálnak kidolgozni egy autóipari tervet. „Megszorításokról szó sincs” – fogalmazott Lázár. (vg.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.