12 millóért vett luxusautót a GVH

A legfrissebb Közbeszerzési Értesítő szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pompás luxus-SUV-ot vásárolt. A hazai utakon igen rikán feltűnő Mazda CX 9-esért bruttó 12 millió forintot fizettek az Autó Mirai Kft.-nek - szúrta ki a napi.hu.
A GVH a hírportál érdeklődésére így indokolta a vásárlást: a kocsi nem egy vezetőé lesz, hanem a vizsgáló- és felderítő irodák szakmai feladatainak ellátását szolgálja. A gépjármű mérete ugyanis lehetővé teszi, hogy a rajtaütések alkalmával a vizsgálókat a helyszínre szállítsák, amelyre a korában használt Skoda Octavia kevésbé volt alkalmas, így azt eladják.

A Mazda 7 üléses, 250 lóerős nagy SUV-ját Európában hivatalosan nem forgalmazzák, fő piaca az Egyesült Államok, de Oroszországban is árulják. Az átlagfogyasztása az Automobile Revue katalógusa szerint 13 liter.

A GVH-nak jelenleg 7 autója van: egy 2013-as  Volvo S80, egy Volvo V 40, amelyet a hivatal főtitkára használ, és szintén 2013-as évjáratú. A két elnökhelyettes egy-egy 6, illetve 7 éves Volkswagen Passattal jár, ezeket hamarosan lecserélik. A flotta az említett Mazdával, egy Frod Tourneóval és az eladásra szánt Octaviával teljes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.