Ősszel meglehet a megállapodás az E.ON-nal

Lázár János szerint az a cél, hogy a gázellátásban a magyar állam ossza a lapokat.

"Az E.ON-nal a tárgyalások jól haladnak, a felek szándéka egyértelmű: az E.ON el akar adni, az állam pedig venni akar. Ez innentől kezdve csak üzleti megállapodás kérdése” – nyilatkozta Lázár János a Népszabadság kérdésére kedden annak kapcsán, hogy az energiatörvényhez beadott egy módosító indítványt, mely azt célozza: a magyar állam számára legyen biztosított az elővásárlási jog „a biztonsági földgáztárolást végző földgáztároló engedélyesben”, vagyis abban a cégben, amelyik a tárolást végzi. Az elővásárlási jog ezen túlmenően az engedélyesben közvetett vagy közvetlen befolyással rendelkező gazdálkodó szervezetben lévő tulajdonosi részesedés bármilyen módon való elidegenítése esetére is vonatkozik, vagyis arra a vállalatra, amelyik a földgáztárolást végző cégben érdekelt. Azaz az államtitkár javaslata szerint az elővásárlási jog mellett a magyar államnak vétójoga is lenne.

Orbán Viktor a nyár végén egy kőszegi fórumon mondta el, hogy a magyar állam „pillanatokon belül visszavásárolja az E.ON-t a németektől”. Azóta kiderült: a kormánynak az a terve, hogy a gáztárolást végző E.ON Földgáz Storage-t és az E.ON Földgáz Trade gáznagykereskedő céget vásárolja vissza – utóbbi jelentőségét a 2016-ig szóló, oroszokkal kötött hosszú távú gázszerződés adja. Viszont a kormány azt is szeretné, hogy a visszavásárlás ne a 2013-as költségvetést terhelje. Feltételezések szerint – erre utalnak egyes friss jogszabály-módosítások – az állam a Magyar Villamos Művek (MVM) révén lépne ismét a földgázpiacra. Másrészt a miniszterelnök nem jelentette volna be a visszavásárlást, ha az sok százmilliárdos mínuszt jelentene a büdzsének akkor, amikor „várjuk az IMF-tárgyalások folytatását”.

Ma munkatársunk érdeklődésére Lázár János azt nem kívánta kommentálni, hogy az E.ON-adásvétel 1,2 milliárd eurós üzlet lehet, az államtitkár úgy fogalmazott: veszélyeztetné a magyar állam érdekeit, ha bármilyen számot mondana. A Népszabadság kérdésére, hogy még 2012-ben megveszi-e a magyar állam az E.ON gázüzletágát, Lázár János azt válaszolta: „Nekem az a személyes véleményem, hogy minél hamarabb meg kell kötni a megállapodást”. Az államtitkár azt sem zárta, ki, hogy ősszel aláírják a kontraktust. A Mol kapcsán pedig megismételte: a kormánynak az a határozott stratégiai célja, hogy a magyarországi gázellátás középpontjában az állam álljon, „az állam ossza a lapokat”.

Lázár János, az általa az energiatörvényhez beadott módosításról azt mondta: az a célja, hogy a magyarországi gáztározó-kapacitás fölött a magyar állam befolyásolási lehetőséget szerezzen az energiafüggetlenség megteremtése érdekében. – Magyarország európai viszonylatban kiszolgáltatott országnak számít, ami a gázszállításokat illeti. Ez a kiszolgáltatottság jelentős mértékben csökkenthető, ha a magyarországi gázkereskedelemben meghatározó szerepe van az államnak, ha stratégiai készletként tárolni tudja a megfelelő mennyiségű gázt, illetve ha olcsó gázvételi lehetősége van. Ennek érdekében a kormány – és hogy a lakossági gázárat képes legyen csökkenteni, kézben tudja tartani – már részben bevezette a hatósági ár intézményét, részben gáztározókat kíván vásárolni, ezért az E.ON-nal megállapodásra törekszik egy adásvételi szerződéssel.

A Déli áramlat projekt halad előre, a kiemelt állami beruházássá nyilvánító kormányhatározat is megszületett. Ezek a szándékok, döntések rövid időn belül azt eredményezik, hogy az állam képes lesz növelni az energiafüggetlenségét, és a fogyasztói gáz ára pedig a lakosság számára megfizethető lesz – ígéri a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Korábban más kormánytagok is nyilatkoztak arról: az E.ON magyarországi leányvállalatára vonatkozó vásárlási szándék része a közműszolgáltatások nonprofittá tételéről szóló elképzelésnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.