Egyre nő a távolság az Egyesült Államok és az eurózóna között. A májusi prognózisához képest mondhatni drámai arányban módosította előrejelzését a fejlett ipari államokat tömörítő OECD, amely párizsi székhelyén mutatta be az új számokat – a Húszak Csoportjának (G-20) hétvégi ausztráliai pénzügyminiszteri értekezlete és az amerikai jegybank (Fed) szerdán végződő kétnapos ülése előtt.

Igaz, idén kevésbé érzékelhető még, hogy elhúz az amerikai gazdaság, de jövőre már nyilvánvaló. A rendkívül zord téli időjárás miatt 2,1 százalékkal bővül az Egyesült Államok gazdasága, szemben a tavasszal várt 2,6 százalékkal, de az eurózóna 1,2 helyett csak 0,8 százalékra lesz képes. Jövőre az amerikai gazdaság viszont 3,1 százalékra gyorsít – bár májusban az OECD még 3,5-re számított –, ám az európai valutaövezet csak 1,1 százalékkal növekedik 1,7 helyett.

Aggasztó magyar szempontból is, hogy Németország idén és jövőre fél-fél százalékkal a tavaszi előrejelzésnél gyengébb teljesítményt nyújthat, s csak 1,5-1,5 százakkal rukkol ki 2014-ben és 2015-ben, Franciaország még szerényebb ütemet hozhat ki magából, miközben Olaszország idén újra visszaesik, jövőre pedig nem növekedik. Itália előrejelzését módosította a legnagyobb mértékben az OECD.

Ehhez képest Nagy-Britannia három, Kanada bő két százalékkal, Kína változatlanul jó hét százalékkal, India a vártnál gyorsabb, hat százalék körüli iramot diktálhat, míg a brazil gazdaság motorjai idén majdnem lefulladnak.

A világgazdaság egészének növekedése elmarad a válság előtti szinttől. A világkereskedelem bővülése is vontatott, a kereskedelemből táplálkozó beruházások aránya sem éri el a korábbi szintet. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a munkanélküliség erőteljesen csökken, de az eurózóna csak most hagyta mögött a válságot követő csúcsot. A foglalkoztatás szintje az OECD téréségben továbbra sem éri el a krízis kirobbanása előtti értékeket.

A friss elemzésnek központi eleme, fő üzenete az, hogy az eurózónában aggasztó folyamatok bontakoznak ki. Elsősorban Németországban, Franciaországban és Olaszországban. A periférián ugyan tapasztalhatóak kedvező jelek, de ezekben az országokban még számos strukturális reformot kellene végrehajtani, miközben súlyos örökség a hatalmas államadósság.

A legnagyobb kockázat az alacsony infláció, amelynek üteme egyre lassul, s a helyzet deflációval, stagnálással és az adósságterhek növekedésével fenyeget. A nullához közelítő infláció megakadályozza, hogy a relatív árak igazodjanak egymáshoz, ami nélkül az eurózónában a keresletet nem lehet megfelelően ösztönözni. Még aggasztóbb, hogy az inflációs várakozások is mérséklődtek kissé, bár eddig lehorgonyzottnak látszottak. De Japánban – emlékeztet rá az OECD – a kilencvenes évek elején hat-tíz évre előre két százalék körüli inflációt vártak, miközben a gazdaságot eluralta a defláció.

Az infláció mellett új kockázatok is felütötték a fejüket. Az ukrajnai és a közel-keleti válság geopolitikai kihívásokkal teli, nem tudni, mit vált ki a skóciai népszavazás eredménye, ha a helyiek a függetlenségre szavaznak. A feltörekvő piacokat újabb sokkok érhetik, különösen a felhalmozott vállalati adósságok miatt, miközben az amerikai monetáris politika szigorítása megint új pénzmozgásokat indíthat meg ezekből a térségekből az Egyesült Államok felé, ami az árfolyamok nagy kilengését hozhatja magával. Ezért ígérkezik izgalmasnak a Fed ülése, hogy milyen magyarázattal szolgál Janet Yellen elnök, hiszen a jegybank San Franciscó-i tagbankjának a kamatemelés időpontját tévesen megítélő befektetőkről szóló tanulmánya máris piaci mozgásokat váltott ki. (Az OECD nem utal ebben a jelentésben Magyarországra, de a forintpiacon most éppen az amerikai várakozások miatti növekvő feszültségnek vagyunk a tanúi.)

A részvény- és kötvénypiacok, a történelmi csúcsokat döntögető tőzsdeindexek és a mélypontok felé közelítő állampapír-hozamok azonban azt sejtetik az OECD szerint, hogy ezek a befektetők félreárazzák a kockázatokat, aminek nagy és hirtelen kiigazítás lehet a vége.

Az eurózónában a monetáris politikának továbbra is lazának kell maradnia, és a stabilitási paktumban rejlő lehetőségeket ki kell használni a növekedés serkentésére. A bankunió létrehozása és a bankok helyzetének tisztázása segíthetné a jegybanki intézkedések hatásának a növelését. Az Egyesült Államokban inkább a középtávú költségvetési és adósságpályára, illetve az infrastruktúra fejlesztésére kellene helyezni a hangsúlyt. Általánosságban az OECD úgy látja: a globális gazdaság nem tudott erőteljes, kiegyensúlyozott és a társadalmi egyenlőtlenségeket mérséklő pályára állni, ezért új reformokat kell bevezetni: serkenteni a versenyt, egyszerűsíteni az adórendszert, csökkenteni például a munkaadókat terhelő járulékokat, mert magasabb foglalkoztatás és bérek nélkül nehéz lesz kibontakozni.