- A fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek a megteremtése a kulcs – mondta kedden délelőtt Brüsszelben Angel Gurria, a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, amikor bemutatta az Európai Unióról és az eurózónáról összeállított elemzéseket. - A válságnak még nincs vége – tette hozzá. A piacok kissé lehiggadtak a görög válság kezelésének legfrissebb hírei nyomán, az Európai Központi Bank (EKB) is bőséges likviditást kínált a bankoknak, de a válságjelek visszatérhetnek, ahogy vissza is tértek az utóbbi években, ezért Gurria szerint még több intézkedésre lesz szükség. Az államadósság-válság miatt szükséges költségvetési megszorítások mértékét országokra kell szabni és vegyíteni a gazdasági növekedést ösztönző lépésekkel. Ijesztő fejleményként értékelte Gurria, hogy egyes országokban a fiatalok körében már ötvenszázalékos a munkanélküliség aránya.

A válságból csak mélyreható és átfogó szerkezeti reformok révén lehet kilábalni. S az OECD európai jelentéseinek az ajánlásai az egységes belső piac tényleges létrehozásától a munkaerő valóban szabad mozgásán át az innováció serkentéséig, illetve az államadósság-válság határozott megoldásától az elrettentő erejű pénzügyi tűzfal felépítésén keresztül az integráció mélyítéséig terjednek . A legfejlettebb ipari államokat tömörítő, s 34 tagot számláló szervezethez a 27 uniós tagállam közül 21 csatlakozott, az eurózóna 17 tagjából pedig 15.

A két jelentés természetesen átfedi egymást, de az unióról szóló tanulmány inkább a szükséges reformokat részletezi, míg az eurózóna állapotát taglaló anyag főként az államadósság-válság lezárásának feltételeit sorolja fel. Ám mindkettőnek a lényege az, hogy az EU és az eurózóna is súlyos visszaesést, illetve válságot él át, s miközben az utóbbi években számos fontos döntés született, az eddigi átalakítások, reformok nem bizonyultak elégségesnek a krízis megnyugtató megoldására, illetve a növekedés ösztönzésére.

A tagországok szoros összefonódása miatt az eurózóna adósságválsága befolyásolja a valutaövezeten kívüliek helyzetét is, így a folyamatokat és a szükséges intézkedéseket valójában nehéz elválasztani egymástól. Ezért aztán az uniós elemzés utal az eurózónáról szóló szövegre, és fordítva.

Ismert, mégis újra és újra megszívlelendő táblázatot közöl az OECD: már a válság előtt is igen gyenge teljesítményt nyújtottak az európai gazdasások, amelyek közül a jelentés kiemeli az olaszt és a portugált. Ezek a gazdaságok lényegében nem növekedtek hosszú éveken keresztül. Az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) jóval magasabb az Egyesült Államokban, s a termelékenység is magasabb az OECD élmezőnyében.

Ha a társadalmak elöregedésének folyamatát nem sikerül lassítani új bevándorlási politika kialakításával, ha a munkaerő-kínálat csökkenését nem korlátozzák a nyugdíjrendszerek alapvető reformjával, ha a termelékenységet nem sikerül serkenteni áru- és munkaerő-piaci reformokkal, ha a tagállamok polgárai nem kapnak kedvet ahhoz, hogy más uniós országban keressenek munkát, akkor a növekedési kilátások borúsak maradnak. Az OECD szakértői sürgetik a szakképesítések széles körének elismerését, a közszférák megnyitását az uniós szakemberek előtt, s persze a társadalombiztosítások hordozhatóságát is.

Az uniós anyag nagy teret szentel az egységes belső piac kiteljesítésének - ezen belül a szolgáltatásoknak, ideértve a digitális ágazatokat is -, továbbá a 2020-as növekedési stratégiának is, amely a 2000-es, a célokat el nem érő lisszaboni stratégia helyébe lépett, a tudáson és a „zöld” fejlesztéseken alapuló gazdasági fejlődést szorgalmazva. Ez szép terv az OECD szerint, de kérdés, mi valósul meg belőle. E tervnek része az innováció serkentése, hiszen az OECD úgy látja, hogy az Egyesült Államok mögött lemaradt Európa, miközben más, gyorsan fejlődő országok behozzák ezen a téren is.

Ezért folytatni kell az egységes szabadalmi eljárás bevezetését, a költségek csökkentését, s érdemes lenne megnyitni a nemzeti kutatás-fejlesztési programokat is az összes uniós kutató előtt. Az OECD felhívja a figyelmet az adópolitikák összehangolására, az adórendszerek reformjára, valamint a bérpolitikákra, hogy a jövedelmek emelkedése ne haladhassa meg a termelékenység javulásának mértékét.

Az eurózónára előrejelzést is ad a valutaövezetről elmélkedő tanulmány: idén 0,2, jövőre 1,4 százalék várható, de az iram - akárcsak a teljes EU-ban – hosszabb távon sem emelkedhet két százalék fölé, ha a nagyratörő egyéb reformok mellett nem lép határozottan a közös pénz térsége az adósságválság megoldása felé. Ám miközben az államadósságnak a GDP-hez mért aránya elérheti a 90 százalékot, a költségvetési deficitek átlaga pedig lassan megközelíti a megkövetelt háromszázalékos szintet, fennáll a veszély, hogy a fiskális megszorítás és a bankok méretcsökkenése korlátozza a gazdasági tevékenységet, még mielőtt az állami pénzügyek egészsége helyrebillenne, s a reformok meghoznák a kívánt eredményeket.

Ebből persze az következik az OECD szerint, hogy a szigorú költségvetési kiigazításokhoz ott kellene ragaszkodni, ahol az EU és az IMF pénzügyi segítséget nyújtott, illetve ahol nagy a piaci nyomás, mint például Olaszországban és Spanyolországban. Nyilvánvalóan elkerülhetetlen a nagy adósságok csökkentése, de inkább hiteles középtávú pálya mentén, mint elsietve és hiteltelenül. Mindehhez szükség lesz az Európai Központi Bank által kínált alacsony kamatra, de arra is, hogy a nem szokványos intézkedések köre esetleg bővüljön. A jelentéseket ismertető brüsszeli tájékoztatón Angel Gurria kitért arra is, hogy Európának sokkal hatékonyabban kellene kiaknáznia az intézményekben rejlő lehetőségeket, s utalt rá, milyen vonakodva ment bele az EKB az államkötvények másodpiaci vásárlásába - az uniós szerződésekben felállított korlátokra hivatkozva.

A válság oka az, hogy az eurózónában megbomlottak a pénzügyi, a fiskális és a gazdasági egyensúlyok. Ez jól látszik a folyó fizetési mérlegekben felhalmozódott hiányokban és többletekben. Ezt a megbillent egyensúlyt nem sikerült helyreállítani, ám enélkül megoldás sem lesz. De mind a deficites, mind a szufficites országokban reformokra lesz szükség. Azon államok kerültek bajba, amelyek folyó mérlege nagy hiányt mutatott már a válság előtt, ám a versenyképesség jelenleg csak Írországban javul észrevehetően.

Az OECD azt javasolja, hogy az eurózóna most már tényleg jusson túl a görög válságon, aztán növelje a pénzügyi mentőalapok hitelezési lehetőségét legalább ezermilliárd euróra, hogy hiteles tűzfalat emelhessen. Hajtsa végre a bankok feltőkésítését, a banki mérlegek újjáépítését, de a hitelezés mérséklése nélkül, s próbálja meg lazítani a kapcsolatot a banki és az állami kockázatok között a banki finanszírozás államkötvény-függőségének mérséklésével.

A tájékoztatón ezzel is egyetértett Olli Rehn pénzügyi biztos, aki azonban ehhez annyit tett hozzá, hogy a pénzügyminiszterek pénteki koppenhágai informális ülésén várható megállapodás a tűzfal összegéről. Nem ment bele találgatásokba, hogy elérheti-e az ezermilliárd eurót. Brüsszeli hírek szerint egyelőre a német álláspont kialakulására vár mindenki, s elképzelhető, hogy az ideiglenes és az állandó alapot összevonják, de ezekben jelenleg 700-750 milliárd euró található összesen. Gurria jelezte, azért lenne szükség ezermilliárdra, mert az egy-másfél éven belül lejáró spanyol és olasz államkötvények összege ilyen nagyságrendet ér el, s a piaci spekulációt csak kellően „nagy tűzfal” ijesztheti el.

Tételesen foglalkozik az OECD az eurózónában formálódó új gazdasági kormányzási rendszerrel, amelyet szükségesnek tart, de nem elégségesnek. Az újdonságok között említi a tanulmány a stabilitási és növekedési paktum reformját tartalmazó hat új uniós jogszabályt, a kiegyensúlyozott költségvetés követelményének a nemzeti joganyagba való átültetését előíró fiskális szerződést, illetve a további két jogszabály-tervezetet a nemzeti költségvetési folyamatok hatékonyabb brüsszeli ellenőrzésére. Ám hozzáteszi, hogy mindezt alkalmazni kell a jövőben. S miközben a válság miatt most nagyobb az elszántság a valutaövezet kormányaiban, hogy érvényesítik egymással szemben a szigorúbb szabályokat, egyes tagországok igen nehéz helyzete miatt újra fellazulhat a rendszer. Közvetve alighanem Spanyolország példájára utalhat az OECD.

Az ajánlások között szerepel, hogy át kellene gondolni a középtávú költségvetési célok fontosságát az új szabályrendszerben, minthogy a korábbinál sokkal nagyobb figyelem övezi majd az államadósság megfelelő iramú csökkentését, részben a kiegyensúlyozott büdzsé, részben a vélhetően gyorsabb növekedés révén. A középtávú költségvetési terveknek sokkal hitelesebbnek és részletesebbnek kellene lenniük, ehhez elkerülhetetlen a nemzeti fiskális intézmények reformja, s minden eurózóna tagországban létre kell hozni a független költségvetési tanácsot. Ám Gurria megemlítette, hogy a közös valuta működéséhez elengedhetetlen fiskális unió létrehozásához olyan további változások szükségesek, amelyek a jelenlegi uniós szerződésekbe nem férnek bele.

Nagy kihívásnak ígérkezik az OECD szerint a pénzügyi szabályozás reformja, azaz lényegében a bankok helyzetének a rendezése. Azt javasolja a nemzetközi szervezet az eurózóna kormányainak, hogy a tőkekövetelményeket szigorító Bázel III. megállapodást hajtsák végre, gondolják át a pénzügyi felügyeletek új rendszerének további mélyreható átalakítását, különös tekintettel a határon átnyúló tevékenységet folytató bankok válságának kezelésére és megoldására, vagyis tegyenek kísérletet a felügyeleti rendszer tényleges integrálására, s fontolják meg az államkötvények kockázati megítélésének a megváltoztatását a banki portfóliók bővítése érdekében.