Munkabalesetek: milliókat hoztak az ellenőrzések

Szaporodnak a munkahelyi balesetek. Az ellenőrzés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) feladata. A hibázók komoly büntetéseket kapnak.

A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly - olvasható az NGM munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

Tavaly 21 088 dolgozó vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné munkabaleset következtében, míg 2014-ben 19 661.

A halálos kimenetelű munkabalesetek száma is emelkedett: 84 történt 2015-ben, hattal több, mint 2014-ben.

A legtöbb, 3594 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 2112, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1345 balesettel. A legkevesebb baleset Nógrád és Zala megyében fordult elő, 397, illetve 456 regisztrált eset volt.

A balesetek közül több mint hétezer, a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő.

A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 21 088 munkabaleset negyede ehhez a korosztályhoz köthető.

Az ágazatok közül a gépipar volt a legbalesetveszélyesebb: tavaly itt 4195 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 3612, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 2726 esetet regisztráltak. Az építőiparban 808 munkabaleset történt a 2015 január-decemberi időszakban, azonban ezek közül 25 halálos kimenetelű volt.

A felügyeleti szervek tavaly közel 56,4 millió forint munkavédelmi és több mint 2,9 millió forint eljárási bírságot szabtak ki - ismerteti a jelentés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.