Újabb sokmilliárdos pályázatot nyert Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc a lovassportban is kiismeri magát. Orbán Viktor miniszterelnök barátjának cége legalábbis most éppen a szilvásváradi lovasközpont fejlesztését nyerte el. Természetesen versenyben, amin a biztonság kedvéért partnerével egyedül adtak ajánlatot. Zavart még az sem okozott, hogy az előzetesen kalkuláltnál drágábban dolgoznak.

A Mészáros és Mészáros Kft., valamint konzorciumtársa, az egri székhelyű Euro Campus Kft. nyerte meg a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság kiemelt fejlesztésére kiírt közbeszerzést nettó 6,228 milliárd forintért. A napi.hu magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) adataira támaszkodó cikke szerint a lovasközpont kialakításának előzetesen becsült költsége 4,651 milliárd forint volt. A Felcsút polgármestereként dolgozó, helyi Puskás Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnökeként is ismert vállalkozó azonban alighanem "többet látott" a projektben.

A víz-, gáz-, fűtés- és légkondicionáló-szerelés, a betonelemgyártás, a kikötő-, valamint vasútépítés, a vasút-villamosítás, a gabonafélék termesztése, az állattenyésztés, a húsfeldolgozás, illetve a húsáru-kereskedelem, az autójavítás, az ingatlanforgalmazás, a mérnöki tevékenységek, a testápolási cikkek, na meg az ásványvíz gyártása terén egyaránt otthonosan mozgó, sokoldalú vállalkozó a lovasközpont beruházását 6,228 milliárd forintra árazta be. Vagyis nagyjából 1,6 milliárd forinttal többre, mint azt a szakértők előzetesen gondolni merték.

Mindenki szabadon találgathatja, hogy mi is kerül ezen a szilvásváradi lovasközponton ilyen temérdek pénzzel többe, ha Mészáros Lőrinc és szövetségesei építik. Ezt ugyanis egyelőre senki nem magyarázta meg. Bármi is legyen azonban a költségek elszabadulásának az oka, a szilvásváradi projekt meglehetősen lassan érett be. Meghívásos közbeszerzési eljárását tavaly december 27-én írták ki, majd egy módosítását követően az ajánlatokat 2015. január 27-ig várták. Döntés azonban csak a közelmúltban született.

Méghozzá azután, hogy a fejlesztésre egyedül a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az Euro Campus Kft. kettőse adott ajánlatot. Na meg azt követően, hogy konzorciumuk ceruzája minden gátlás nélkül annak ellenére foghatott vastagon: a kiírás szerint az ajánlatok bírálati szempontjai között a legnagyobb súlyszámmal a vállalkozási díjat értékelték. Alacsonyabb, vagy egyáltalán bármilyen ellentétes árajánlat híján az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad október 7-én a miniszterelnökkel gazsuláló vállalkozó és szövetségesei cégét hirdette ki nyertesként.

Aminek lehet tapsolni, hiszen a kormány kiemelt fejlesztése nem éppen olcsón dolgozó, de megbízható kezekbe került. És a lényeg az utóbbi, hiszen a beruházás számláit a magyar költségvetés pénzéből, vagyis az adófizetők befizetéseiből állják.

Ami után ingyenes lovasközpont-használat aligha jár majd az adófizetőknek. Azt ellenben a kerítés mögül nézelődök tudhatják, hogy Mészáros Lőrincnek és csapatának első körben a fejlesztés kiviteli terveinek elkészítése, aztán megvalósítása lesz a feladata. Méghozzá előre meghatározott menetrend szerint.

A két évre tervezett fejlesztésnek három ütemben kell megvalósulnia. Elsőként a régi lovardát alakítják át, és egy új, fedett lovardát építenek, lovaspályákkal, lelátóval, boxokkal, gazdasági épületekkel és kiszolgáló helyiségekkel. A második ütem a parkoló-, a közmű- és az útépítésé. Na meg ekkor kerítenek sort a környezetrendezésre is. És ne lepődjön meg senki, ez is a győztes konzorciumra marad.

Mészáros Lőrinc azonban igazán a beruházás harmadik ütemében érezheti majd elemében magát. A projektnek ebben a szakaszában egy stadiont építenek majd. Olyant, amiben lovas verseny- és gyakorlópályák lesznek. És mellesleg felújítják a meglévő versenyirodát, a zsűritornyot és az öltözőket is.

Akinek van tippje, hogy a miniszterelnök ezekben az átépített létesítményekben koccintson majd az avatóünnepségen a jó munkára Mészáros Lőrinccel, vagy a stadion közepén, írja meg lapunknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.