Megint megrongálták a badacsonyi őstőkéket

Az ismeretlen elkövetők kétszáz, értékes tőkét vágtak át a svéd tulajdonú Villa Sandahl rajnairizling-ültetvényen Badacsonyban. Egy évvel ezelőtt történt már hasonló eset, akkor 1500 tőkét rongáltak meg, ezzel 1,5 millió forintos kárt okozva.

A borászat bejelentést tett a rendőrségen, a nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság folytatja rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt - értesült az Index. Az előző nyomozás nem hozott eredményt, a rendőrség idén február 14-én felfüggesztette, mivel az elkövetőt nem sikerült megtalálni, pedig kétszázezer forintos nyomravezetői díjat is kitűztek.

A svéd Sandahl testvérpár által alapított Villa Sandahl Kft. honlapján megjelent közlemény szerint a tavalyi rongálás után tömegével kapták az együtt érző és támogató visszajelzéseket, ugyanakkor megjegyzik: "a türelmünk kezd elfogyni, mivel nem látjuk a kapcsolatot köztünk, a bűnözök és a termőterület között" – ahogy arról a NOL is írt tavaly.

Az eset után megkeresték őket a Financial Times újságírói, akik a cikkben eredetileg le akarták volna beszélni a befektetőket a magyarországi borászati befektetésekről, de ezt végül épp a Villa Sandahl tanácsára nem tették. A svéd borászat korábban jelentős beruházással újította fel a területet és az öreg tőkéket.

Bár a tőkék átvágásával nem pusztul el az ültetvény, az új hajtások megerősödéséhez legalább három év kell, így a terület hosszú évekre kiesik a termelésből.

Az eset nem maradhat következmények nélkül

"Mélységesen felháborít az az eset, amely Badacsonyban történt, 200 újabb szőlőtőkét vágtak ki ismeretlen tettesek egy ottani szőlőültetvényből, ez aljas cselekedet" – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön az MTI-nek. A tárcavezető a tőkék kivágásáról Hajdúszoboszlón beszélt, a magyar élelmiszereket népszerűsítő VIII. Coop Rally első napján.

A miniszter kijelentette: az elkövetők cselekedetükkel nemcsak a szőlőtőkékben tettek kárt, hanem ártottak Magyarország hírnevének is. Tettükkel a magyar borászat, a magyar vidék rosszhírét keltik, amikor a szőlőtőkéket tönkreteszik az ország egyik legszebb történelmi borvidékén. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) felveszi az ügyben a kapcsolatot a belügyi szervekkel a hatékony nyomozás érdekében, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy milyen kártalanításra, kárenyhítésre van lehetőség. A miniszter közölte: "már beszéltem a szőlőültetvény felelős vezetőjével, akit szolidaritásomról biztosítottam, és tájékoztattam, hogy segítséget nyújt számukra a tárca". A miniszter szerint az eset nem maradhat következmények nélkül.

Fazekas Sándor reményét fejezte ki, hogy az ültetvény tulajdonosai, mind a szőlészet vezetője meg tudja szólítani a közvéleményt úgy, ahogyan azt ő tette az ügyben, és együtt tudnak gátat vetni az ilyen barbár cselekedeteknek.

A Villa Sandahl borászat ültetvényénye Badacsonyban
Badacsony, 2012. augusztus 17. Földi Bálint, a Villa Sandahl borászat munkatársa mutat egy elvágott szőlőszárat a pincészet ültetvényén Badacsonyban 2012. augusztus 17-én. Augusztus 13-án fedezték fel a tulajdonosok, hogy a 0.6 hektáros szőlőben, az első sor kivételével 1500-2000 tőke szárát vágták el ismeretlenek, amivel teljesen tönkretették a 30 éves, két éve fiatalított tőkéket. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.