Matyi rendben törleszt

A Könyvbazár Kft. a Pécsi Direkt Kft.-vel szembeni követeléseit folyamatosan törleszti a kiadók felé, és ez az egyetlen járható út, amely kizárólag a teljes könyvszakma és a kiadói társadalom érdekeit szolgálja – nyilatkozta lapunknak Matyi Dezső, a Könyvbazár ügyvezető igazgatója, az Alexandra könyvbirodalom alapítója.
Matyi annak kapcsán szólalt meg, hogy egy kiadó felszámolási eljárást kezdeményezett a Könyvbazár ellen. Matyi megjegyezte: ez a harmadik hamis levél, amely körbemegy a könyvszakmában, „ezzel bizonyított tény, hogy valakinek bűnös érdeke fűződik a zavarkeltéshez és a piaci egyensúly felborításához".

Az elmúlt másfél évben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) nevében, illetve jóváhagyásával írt két furcsa levél is keringett. Ezek azt szorgalmazták, hogy a kiadók lázadjanak fel Matyi Dezső ellen, ne menjenek bele semmiféle megállapodásba. Utólag a leveleket senki sem vallotta sajátjának, az egyesülés sem – az MKKE az esettől függetlenül új vezetőséggel működik.

A legutóbbi levélben a felszámolás mellett egy ügyvédi irodát is visszaéléssel vádolt a tartozását követelő Bioenergetic Kiadó. Matyi szerint az ügyvéd gyanúba hozása „büntetőjogi kategória és az internet homályából kiugatva morálisan nem értékelhető aljas cselekedet. A jog minden eszközével fellépünk a levél elküldője ellen, és a Könyvbazár Kft., mint ahogy a múltban is, a jövőben is minden kötelezettségéért helytáll."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.