Magyarul is elérhető a prezi

A legnagyobb magyar startup cég, a Prezi indításának ötödik évfordulóján elkészítette a magyar nyelvű verziót is, amely már működik is.

A Prezi, három magyar fiatalember öt éve indított prezentációkészítő-szolgáltatása mára az egyik legismertebb magyar céggé vált, s ha így folytatódik a cég növekedésének üteme, jó eséllyel pályázik a nemzetközi környezetben is minden idők legsikeresebb magyar cége címre is.

Aki nem ismerné: a szolgáltatás, a hagyományos slide (dia) alapú prezentációs szoftverekkel ellentétben, lehetőséget ad arra, hogy térben elhelyezett képeken, videókon és szövegen keresztül adja át mondanivalóját az előadó. Ideas matter – központban a gondolatok, ez a prezi fő üzenete az alapítástól.

 

 

Kezelése egyszerű, a képek, videók beszúrása egy mozdulat, s az egész rendszer felhő alapú, vagyis, bármilyen számítógépről elérhető a kész, vagy a szerkesztés alatt álló prezentáció. Az eredetileg webes rendszer természetesen tableten is okostelefonon is elérhető.

A Prezinek tavaly októberben még harmincmillió felhasználója volt. Múlt héten pedig arról adtunk hírt, hogy elérték a negyvenmilliót, ami nem semmi eredmény: 4 és fél év alatt 30 millió, majd fél év alatt további tízmillió felhasználót szereztek a szolgáltatásnak, amelynek van ingyenes és fizetős változata is. A Prezi a magyar mellett angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul és koreaiul is elérhető.

A cég központja Budapesten van, de Amerikában és Ázsiában is van fejlesztési központja. Az Árvai Péter, Somlai-Fischer Szabolcs és Halácsy Péter alapítók vezetésével működő cég termékét a világ legnagyobb cégeinél és tudományos műhelyeiben használják. A Prezi vezetőjét nemrég fogadta Barack Obama elnök, abból az alkalomból, hogy az amerikai oktatási rendszert ingyenes használattal támogatják.

A Prezi magyar nyelvű kiadásával egyidőben a cég budapesti irodájában megnyitja a Prezi House of Ideas (Ötletek Háza - Prezi HI) nevű közösségi teret, ahol globálisan releváns, helyi szinten pedig fontos témákról lesznek konferenciák és találkozók. A cél, hogy a tudomány, a művészet és a technológia legizgalmasabb újdonságairól beszéljenek itthon is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.