Magyar lehet a csap a Nabuccón és a Déli Áramlaton

A szibériai olajmezőkre, a tervezett Nabucco és Déli Áramlat távvezetékrendszereihez alkalmas, nagyméretű tolózárak, gömbcsapok és nyomástartó edények gyártását teszi lehetővé az az új szerelőcsarnok, amelyet pénteken adtak át a nagykanizsai DKG-EAST Zrt.-nél.

A 476 millió forintos összköltségvetésből, 30 százalékban európai uniós pályázati forrás felhasználásával épített új szerelőcsarnok jelentősen átszabja és javítja a vállalat lehetőségeit a nagyméretű olaj- és vegyipari nyomástartó készülékek piacán is - közölte az Olajterv csoporthoz tartozó cég.

A projekt keretében első lépésben egy 870 négyzetméteres csarnokot építettek 2010-ben a már meglévő, 32 tonnás kapacitású darupálya fölé. A következő fázisban készült el a most átadott, 2.700 négyzetméteres nettó gyártóterületű csarnok és az 540 négyzetméteres kiszolgáló létesítmény.

A kéthajós épületben egy-egy 10 tonnás és egy-egy 60 tonnás híddaru segítségével 9 méteres emelési magassággal az eddigieknél nagyobb méretű és súlyú tolózárak, gömbcsapok és nyomástartó edények gyártását kezdik meg. Az új gyártócsarnok kapacitása lehetővé teszi akár 120 tonnás, 6 méter átmérőjű berendezések gyártását és mozgatását.

Az 1000-1400 milliméter átmérőjű, 80-125 bar névleges nyomású szerelvények a nagy olaj- és gáz távvezetékekhez készülhetnek.

A társaság közölte: a 630 alkalmazottat foglalkoztató DKG-EAST tavalyi árbevétele 8,2 milliárd forint volt, egymilliárd forintot meghaladó adózott eredménnyel. Idén a várható árbevétel több mint 50 százalékkal haladja meg az előző évit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.