Itt a 300 milliárdos munkaügyi akcióterv!

Benyújtotta be az országgyűlésnek a nemzetgazdasági miniszter azt a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi programot, amelyet a kormánypártok kezdeményezésére dolgozott ki. Azt mondják, az érdekképviseletekkel is egyeztetnek.

A csomag három évre szól, és 1,5 millió munkahelyet érint, mégpedig a munkáltatók közterheinek csökkentésén keresztül. A tgörvényjavaslat szerint a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése céljából átalakítják az adó- és járulékrendszert. Csökkentik az élő munkára rakódó terheket, s meghatározott célcsoportok foglalkoztatása esetén, csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. Utóbbi kedvezmények munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben lévő csoportokat  célozzák, így a huszonöt év alattiakat, az ötvenöt év felettieket, a gyed-ről, gyes-ről, gyet-ről visszatérőket, a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatottakat és a tartósan munkanélkülieket. 

A szakképzettséget nem igénylő munkakörben, a 25 év alatti, illetve az 55 év feletti foglalkoztatott esetén a munkáltató szociális hozzájárulási adó kedvezményt vehet igénybe, legfeljebb 100 ezer forint bruttó munkabér után. A kedvezmény mértéke 14,5 százalék. Abban az esetben, ha a munkaadónak olyan alkalmazottja van, aki a foglalkoztatás kezdő időpontját megelőző 9 hónapban legalább 6 hónapig álláskeresőként volt nyilvántartva, akkor a szociális adókedvezmény ugyancsak 100 ezer forint bruttó munkabér után, a foglalkoztatás első két évében 27 százalék a harmadik évben pedig 14,5 százalék. Részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében arányosan érvényesíthető az adókedvezmény.

Az adózás területén is változást hoz a csomag. Az áfa alanyi adómentesség az eddigi 5 millió helyett 6 millió forint bevételig választható. Ugyanakkor bevezetik azt a tételes kisadót, amelyet ugyancsak 6 millió forint bevételig lehet választani, s havi 50 ezer, a félállásúaknak havi 25 ezer forint fizetési kötelezettséget jelent, ám az áfát emellett továbbra is fizetni kell.

A korábbi bejelentések szerint a 300 milliárd forintos tehercsökkentést jelentő, a munka világát érintő csomag miatt nem nő a költségvetés hiánya. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint 100-100 milliárd forint származik abból, hogy a jegybank és az államkincstár pénzügyi műveleteire is kiterjesztik a tranzakciós illetéket. A maradék 100 milliárdot pedig a jelenleg 320 milliárd forintos költségvetési tartalékból vennék kölcsön. Ugyanakkor Matolcsy György 150 milliárd forint kamatkiadási megtakarításra számít abból, hogy megkezdődnek az IMF/EU-tárgyalások. Vagyis csupa olyan bevételre alapoznak, amelyekről per pillanat nem lehet tudni, hogy befolynak-e, illetve mennyi pénzről lesz szó valójában.

Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója legutóbbi prognózisuk bemutatóján azt mondta: szerinte el kell halasztani a szuperbruttó jövőre tervezett kivezetését ahhoz, hogy a kormány 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi tervének legalább részben legyen fedezete. Palócz Éva szerint a legalább havi 215 ezer forintot keresők szuperbruttójának megtartása 107 milliárd forint költségvetési bevételt jelentene. Hozzátette: az MNB és az Államkincstár megadóztatása értelmezhetetlen, és nem vezet jóra a tartalékok felhasználása sem.

A munkahelyvédelmi program keretében egyeztetni kell a jövő évi minimálbérekről és bérminimumról, a bérkompenzációról, valamint a járulékcsökkentő csomagról – mondta Dávid Ferenc. A  Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hozzátette: a munkaadók a jövő évi várható infláció mértékéig, 4,2 százalékig látják elfogadhatónak a bruttó minimálbér illetve a szakmunkásoknak járó bérminimum emelését. Amennyiben ettől eltérő megállapodás születik, akkor a járulékcsökkentő csomag hatástalan maradhat – írta az MTI. „A megbeszélésen abban állapodtunk meg, hogy a járulékcsökkentési programot több ütemben kívánja megvalósítani a kormány, azaz a következő években tovább mérséklődhetnek az élőmunka terhei” – mondta a VOSZ főtitkára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.