Lengyelország lefoglalná gazpromos gázvezetékeit

Lengyelország uniós szabályokra hivatkozva lefoglalná a Gazpromnak az ország területén keresztülhaladó gázvezetékeit, ám az orosz fél csak az üzemeltetést engedné át. Közben az OMV Azerbajdzsántól kér gázt a Nabucco gázvezetékbe.

Lengyelország az EU III. Energiacsomagjának rendelkezései alapján saját irányítása alá vonná az orosz Gazpromnak az ország területén áthaladó gázvezetékeit.

Az uniós szabály szerint ugyanis az ilyen berendezéseket független szervnek kell irányítania és hozzáférést kell biztosítani külső feleknek is.

A lengyel szándék az évi 33 milliárd köbméteres kapacitású Jamal-Európa 684 kilométeres lengyelországi szakaszára vonatkozik. Ezt kellene a lengyel állam tulajdonában lévő GazSystem irányítása alá vonni. A Gazprom azonban kizárólag üzemeltetőként lenne hajlandó elfogadni a cég szolgáltatásait.

A Kommerszant című orosz üzleti lap értesülése szerint a GazSystem már július elején megküldte az Europolgazzal kötendő megállapodás tervezetét. Az Europolgaz a Gazprom és a lengyel PGNiG 48-48 százalékos, valamint a Gas-Trading nevű cég 4 százalékos tulajdonában áll.

A Gazprom azt javasolja, hogy a vezeték technikai kiszolgálásáról kössenek megállapodást, s a többi funkciót vállalja az Europolgaz.

A GazSystem azonban teljesen irányítása alá akarja vonni a vezetéket. Egyebek között önállóan akar szerződéseket kötni a gázszállítókkal, hozzáférést kíván biztosítani a vezetékhez harmadik feleknek, és maga akarja meghatározni a tranzitdíjakat. Ezt Lengyelország régóta emelni szeretné, de a Gazprom ellenáll.

A lengyel fél célja, hogy teljesen integrálja a lengyelországi vezetékrendszerbe a Jamal-Európa vezeték szóban forgó szakaszát. Szándékaik szerint akár fordított irányba is használnák, például Németországból érkező szállításokra.

Az orosz energiaügyi minisztérium szerint a meglévő kétoldalú kormányközi gázmegállapodások, és a javasolt orosz megállapodás lehetővé teszi a lengyel fél számára a tranzitmonopólium megőrzését.

A lapnak a minisztériumi forrás azt mondta, már készen is volt az - orosz fél számára elfogadható - megállapodás, de az EU beavatkozott.

A Kommerszant idézte Mihail Korcsemkint, az East European Gas Analysis amerikai tanácsadó cég vezetőjét, aki úgy vélte: az EU kitart követelései mellett, s a gázvezeték megtöltésére lehet alternatív forrásokat találni.

"Lengyelországba ugyan aligha érkezik gáz Németországból, de számos tényező járulhat hozzá ahhoz, hogy az orosz gáznak kevesebb hely maradjon a vezetékben" - mondta a szakértő.

 

Azeri gázt szerezne az OMV a Nabuccónak

A Socar nevű azeri állami energiatársasággal tárgyal a földgázbeszállítái lehetőségekről a Nabucco nevű eurázsaiai földgázvezetéket tervező csoport tagjaként az osztrák OMV energiacég - közölte az osztrák pénzügyminisztérium.

Az Európai Unió által támogatott Nabucco konzorcium hat részvényese beszállító partnereket keres a Kaszpi-tenger térségében az oroszországi szállítási útvonalat megkerülő gázvezetékhez. A konzorcium 2015-ig le kívánja kötni a gázvezeték évi 31 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

A feltárás alatt álló azeri Shah Deniz II földgázmező egyike a lehetséges beszállítói forrásoknak. Az olaj- és gázipari társaságok, az azeri kormány és a Shah Deniz II feltárását végző konzorcium között korábbi értesülések szerint hamarosan megkezdődnek a tárgyalások. Ennek ütemezéséről és tervezett beszállítási mennyiségről azonban egyik fél sem nyilatkozott.

Reinhold Lopatka osztrák pénzügyminisztériumi államtitkár csütörtöki nyilatkozata szerint a tárgyalások már folyamatban vannak. Hangsúlyozta, hogy Ausztria a Nabucco gázvezeték komoly beszállítópartnerének tekinti Azerbajdzsánt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.