Lázár városában varrják a Paul&Shark ruhákat

175 új munkahely létesül Hódmezővásárhelyen, ruhát és elosztót gyártanak majd az állami cégnél. A dolgozók több mint fele megváltozott munkaképességű.

Hódmezővásárhelyen létesít üzemet az állami Szefo Zrt - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szegedi cég prémium divattermékeket és elektromos kapcsolókat, elosztókat gyárt majd. A ma startoló üzemben 125 kezdett dolgozni, de jövő év elejére összesen 175 embernek biztosít munkalehetőséget az alföldi városban. A dolgozók több mint hatvan százaléka megváltozott munkaképességű.

Az új üzemet Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, és Almási István Hódmezővásárhely polgármestere adták át. A tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az alföldi város együttműködésének célja a munkahelyteremtés, ennek keretében az önkormányzat jelképes összegért, havi 100 ezer Ft bérleti díj ellenében bocsátotta a cég rendelkezésére az üzemnek helyet adó 1305 négyzetméteres ingatlant.

A Szegedi SZEFO Zrt. a megváltozott munkaképességű személyek munkahelyen való integrálásával olyan a piacon is sikerrel működő vállalkozássá vált, ahol minőségi, kis szériás termékek gyártásával, melyek mind a hazai és exportértékesítés mellett, mind az európai piacon megállják a helyüket. Az olasz DAMA megbízásából a Paul&Shark ruhákat gyártanak, de immár Chance néven van saját márkája is, aminek szakmai vezetője Zoób Katti.

A Szegedi SZEFO Zrt., illetve jogelődje, hat évtizedes eddigi működése során, mintegy 50.000 fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását biztosította. A foglalkozási rehabilitáció magasabb szintje emelésével a sérült dolgozók társadalmi beilleszkedésének előmozdítását, a lehető legteljesebb emberi élet megvalósíthatóságát tűzték ki célul. 

A magyar állam tulajdonában és az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt négy úgynevezett rehabilitációs társaság áll, a Szegedi SZEFO Zrt., az ERFO Zrt., a Kézmű Nonprofit Kft. és a FŐKEFE Nonprofit Kft. A négy társaság 212 telephelyen együttesen közel 11500 munkavállalót foglalkoztat, amelyből közel 9200 megváltozott munkaképességű. Ezek közül a maga alig 1000 munkavállalójával és 8 telephelyével a legkisebb a Szegedi SZEFO Zrt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.